Árt a cégeknek a sok kontrollálatlan beszerzés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cégek felénél egyszemélyes döntések születnek, és a vállalatok jelentős részének még beszerzési szabályzata sincsen. Az elégtelen kontrollkörnyezet jelenti továbbra is az egyik legkomolyabb veszélyforrást a gazdaságosságra a vállalatok életében – derül ki az EY anti-korrupciós tanulmányából.


Míg a legegyszerűbb, és ezért legelterjedtebb visszaélési sémák a beszerzésekhez köthetők, a kutatás alapján az látszik, hogy ez a terület a magyar piacon általánosan alulszabályozott. Sokszor komoly értékű beszerzéseknél is egy személy dönt a pályáztatás szükségességéről vagy kihagyhatóságáról, annak módjáról és a nyertes pályázat kiválasztásáról – mondja Biró Ferenc, az EY Visszaélés-kockázatkezelési Szolgáltatások partnere.

Az egyszemélyes döntéshozatal nagy kockázatot jelent úgy a beszállítók, mint a megrendelők számára, és nagymértékben növeli a visszaélések lehetőségét. Nagy volumenű beszerzéseknél elengedhetetlen a transzparens döntéshozatal. Megfelelő kontrollkörnyezet működtetéséhez szükség van a rendszeres ellenőrzésre is.

Adó-kódex Számvitel 2014

A márciusban megjelenő kiadvány a számviteli változások gyakorlatias, példákkal illusztrált magyarázatait és a hatályos számviteli számviteli törvényt is tartalmazza. Megrendelés itt

Rendelje meg a TB és a Számviteli kódexet együtt, egy kiadvány áráért!

Annak ellenére, hogy minimális ráfordítással komoly pénzt lehet megtakarítani, ezt még azoknál a cégeknél is ritkán látjuk, ahol egyébként hangsúlyt fektetnek a szabályok kialakítására, és a felelősségi körök szétválasztására – tette hozzá Biró Ferenc.

A profittermelő képesség elengedhetetlen egy cég életben maradásához. Ennek egyik alapja a megfelelő áron és minőségben történő beszerzés. A beszerzési eljárásrendek és szabályzatok megléte kiemelten fontos egy etikusan működő vállalat életében mind a vezetőség, mind a munkavállalók, mind a beszállítók számára.

Ennek ellenére a válaszadók kevesebb, mint a fele, mindössze 47 százaléka számol be ilyen dokumentáció elkészültéről.

Az etikai kódexszel rendelkező vállalatok 74 százaléka tér ki kódexében az összeférhetetlenség kérdésére, míg alig negyedük tette azt a beszállítói szerződés részévé. Anti-korrupciós nyilatkozatot az összes megkérdezett csupán 8, a tőzsdén jegyzett társaságok mindössze 35 százaléka írat alá beszállítóival.

A megkérdezettek véleménye eltér abban, hogy a magyar üzleti gyakorlatban mit tekintenek az etikus üzleti gyakorlat részének. A beszállítók mindegyikével szembeni azonos mérce és méltányos eljárás alkalmazását a megkérdezettek kétharmada tartja elengedhetetlennek, míg 6 százalékuk szerint ez nem része az etikus üzleti magatartásnak.

Személyi összefonódások

Annak ellenére, hogy a válaszadók tisztában vannak azzal, hogy melyek a visszaélések szempontjából meghatározóan kockázatos területek, ez a tudás a kockázatkezelési gyakorlatban ritkán kerül alkalmazásra.
A megkérdezettek csupán 37 százaléka figyeli valamilyen módon az érdekellentéteket, azt is leginkább önbevallására alapozva. Közülük is csupán fele írat alá a munkatársakkal összeférhetetlenségi nyilatkozatot.

A Transzferár-szabályozás elmélete és gyakorlata

Szakmai fórum és képzés: 2014. április 8.

Jelentkezzen most!

Még kevesebb ír elő bejelentési kötelezettséget, amennyiben a munkavállaló más gazdasági társaságban tulajdonrésszel rendelkezik, vagy vezető tisztséget vállal alapítványnál, non-profit szervezetben. A válaszok fényében talán nem is meglepő, hogy a tanulmány résztvevőinek fele egyáltalán nem ellenőrzi, hogy vállalatuk kapcsolatba került-e a bejelentett érdekeltséggel rendelkező cégekkel.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.

2024. április 19.

Jogi tudatosság a profit érdekében

Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás.

2024. április 19.

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot – közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.