Az európaiak még a kutyájukat is megosztanák


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rendkívül fogékonyak az európaiak a „sharing economy” lehetőségeire egy friss felmérés szerint.


Sok európai nyitott arra, hogy megossza autóját, otthonát, telefonját, sőt akár a kutyáját is – derült ki abból az európai közvélemény-kutatásból, amit a Ford Motor Company rendelt meg, hogy jobban átlássa az egyre népszerűbb megosztási kezdeményezések gazdasági hátterét.

A felmérésben a 10 ezer francia, német, olasz, spanyol és brit válaszadó 55 százaléka úgy nyilatkozott, szívesen megosztaná autóját pénzért, 44 százalékuk ugyanezt az otthonával, 33 százalékuk pedig a mobiltelefonjával is megtenné, sőt az emberek 17 százaléka akár még a kutyáját is megosztaná.

A megkérdezettek többsége, 78 százaléka másoknak is megengedné, hogy vezesse az autóját vagy csomagokat szállítson vele.

A válaszadók túlnyomó többségét kifejezetten érdeklik a környezetükben elérhető megosztási szolgáltatások, 76 százalékuk szívesen használna telekocsi-szolgáltatásokat, 73 százalékukat a parkolóhely-megosztás, illetve 72 százalékukat az autómegosztás is érdekelné.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A kutatás összefoglalója szerint az autóktól a zenén át a nyaralásokig az emberek egyre több területen készek elfogadni a megosztást és az ezzel kapcsolatos szolgáltatásokat.

A megosztási üzletág évente több mint 13 milliárd eurós forgalmat generál világszerte, és az előrejelzések szerint ez az összeg 2025-re akár a 293 milliárd eurót is elérheti, amelyből az autómegosztás forgalma 23 százalékot tehet ki.

A felmérés szerint a spanyolok hajlanak leginkább arra, hogy pénzért cserébe megosszák autójukat, 61 százalékuk mondta ezt. Utánuk az olaszok következnek 58, a franciák 56, a britek 50 és a németek 48 százalékkal.

A franciák 87 százaléka érez kedvet ahhoz, hogy utasokat vegyen fel autójába, az olaszoknál ez az arány 86, a németeknél 82, a spanyoloknál 80, a briteknél pedig 58 százalék.

A megosztást leginkább a fiatalok és a férfiak találják jó megoldásnak. A férfiak 61 százaléka kész arra, hogy járművével részese legyen egy autómegosztó szolgáltatásnak, míg a nőknél ez az arány 49 százalék. Ugyanakkor a 25-34 éves korosztályban a férfiak és a nők 68 százaléka nyitott erre az ötletre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.