Bővít a Tata Budapesten


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Tata Consultancy Services (TCS) indiai szolgáltató központ 500 új munkavállalóval és ötezer négyzetméter új irodaterülettel bővíti kapacitását Budapesten – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a TCS irodaavatójának alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.


Szijjártó Péter hozzátette, a TCS India legnagyobb IT vállalata, magyarországi központjában 1800 magasan képzett közgazdász, informatikus és fejlesztő dolgozik, több mint 10 százalékuk valamelyik felsőoktatási intézmény hallgatója.     A tárcavezető szerint óriási verseny van Európában a beruházásokért a nagy, csúcstechnológiát képviselő ázsiai vállalatokért küzd Nyugat- és Közép-Európa is.

Az indiai vállalatok magyarországi beruházási kedvének dinamikus bővülése látszik a kereskedelmi forgalomban is, amely januárban 20 százalékos növekedéssel megközelítette az 50 millió dollárt, a legtöbb indiai beruházás az autóiparba, az élelmiszeriparba és a víziparba érkezett az utóbbi időszakban. 

Az autóipar után a szolgáltatószektorba érkezik a legtöbb beruházás Magyarországon, 110 ilyen központ működik már az országban, 42 ezer, jól képzett, több nyelvet beszélő, 1980 után született fiatalnak munkát adva – számolt be a tárcavezető.  

 

Prabal Datta ügyvezető igazgató elmondta, az új irodával inspiratív környezetet szeretnének kialakítani a munkavállalóknak, hogy sikeresek lehessenek a digitalizálódó világban, és a legjobban tudják hasznosítani tudásukat. Beszámolt arról is, folyamatosan alakítják ki az együttműködést az egyetemekkel, gyakornoki pozíciókat biztosítva, amelyek később munkahelyekké alakulhatnak.

Felidézte, a TCS 15 éve jött Magyarországra, első Indián kívüli szolgáltató központját alapította meg Budapesten. Az elmúlt néhány évben jelentősen növekedett a vállalat, amelyet segített, hogy 2013-ban stratégiai együttműködési megállapodást kötött a koránnyal – mondta az ügyvezető igazgató.

Rahul Chhabra, az Indiai Köztársaság budapesti nagykövete kiemelte: jó az együttműködés Magyarország és India között.  A magyar üzletemberek Indiába utazását segíti, hogy már online is lehet vízumot igényelni – tette hozzá. Az indiai cégek hosszú távra terveznek, jó partnerséget kialakítva a helyiekkel, és igyekeznek a helyben elérhető munkaerőre hagyatkozni – mondta.  

Hoffmann Tamás (Fidesz), a XI. kerület polgármestere elmondta:  a TCS szerves része a kerület életének, szorosan együttműködik az egyetemekkel, és a mostani bejelentés hozzájárul a kerület további fejlődéséhez. A nyilvános cégadatok szerint a TCS Magyarország értékesítési nettó árbevétele a 2015. március 31-vel záródó pénzügyi évben 10,86 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 8,79 milliárd forint után. A vállalat adózott eredménye 308 millió forintra nőtt ugyanebben az időszakban az egy évvel azelőtti 124 millió forintról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.