Bővülnek a filmalap jogosítványai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hatósággá válik a Magyar Nemzeti Filmalap.


A Magyar Nemzeti Filmalap (a továbbiakban: MNF) feladatkörét a közterület használattal összefüggő hatósági feladatokkal és filmszakmai képzés támogatásával  bővítik – ez is a jövő évi költségvetést megalapozó salátatörvény-javaslatból derül ki.

A javaslat indoklása szerint a mozgóképszakmai képzési hozzájárulásból várható bevétel összege – figyelembe véve a magyar filmelőállítók és a külföldi megrendeléseket teljesítő filmgyártó vállalkozások befizetéseit – körülbelül 200 millió forint évente. Ezt a bevételt az MNF pályázati rendszerén keresztül osztja szét a mozgóképszakmai képzéseket végző szervezeteknek. Azon vállalt feladatokkal összhangban, amelyek célja hazai és nemzetközi színtéren is elismert mozgóképszakmai tudással bíró szakemberek képzése, hosszú távon is elősegítve a filmipari szakemberek foglalkoztathatóságának lehetőségét, elvárható a filmalkotás előállítói, illetve gyártói részéről, hogy az adott filmalkotás gyártási költségvetéséhez viszonyított mértékben (de legfeljebb 15.000.000,- Ft összegben) járuljanak hozzá a filmipari oktatási rendszer finanszírozásához.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

Átalakítják a a filmforgatási célú közterület-használat engedélyezésének eljárási szabályait is. A jelenleg működő rendszer tanulsága az indoklás szerint, hogy a kormányhivatalok számára profilidegen ezen ügyek intézése, e feladat ugyanis – a hatósági jogalkalmazás mellett – bizonyos filmszakmai ismereteket feltételez, illetve közvetítői szerepet igényel az tulajdonosi joggyakorló és a filmgyártó vállalkozás között. Ezt a közvetítő szerepet legmegfelelőbb módon a Magyar Nemzeti Filmalap  tudja ellátni, amely szervezeti egységeként – kvázi a kormányablakok mintájára – létrehozza a közterületek filmforgatási célú használatával kapcsolatos ügyek intézésére szolgáló irodáját. Ez az iroda átveszi a kormányhivataloktól azoknak a kérelmeknek a kezelését és elintézését, amelyeket a filmgyártóknak a forgatásokkal kapcsolatban eddig a kormányhivataloknál kellett benyújtaniuk, továbbá az állami tulajdonban álló ingatlanok esetében közreműködő hatóságként jár el – írja az indoklás.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.