Brüsszelnek gondja van a földtörvénnyel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a földtörvény tulajdonszerzési korlátozásai miatt.


Brüsszel a magyar mellett a bolgár, a litván és a szlovák földtörvényt is kifogásolja. A testület tudatta, hogy úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött, megindítva ezzel a hivatalos eljárást, a tagállamoknak pedig két hónapjuk van, hogy válaszoljanak, megküldjék észrevételeiket.

Az Európai Bizottság illetékes szóvivője elmondta, hogy a tavaly május 1-jén hatályba lépett földtörvény egyes rendelkezései nem összeegyeztethetőek a letelepedési szabadsággal és a tőke szabad áramlásával, ezért júniusban párbeszéd kezdődött a kormány képviselőivel, akiknek azonban nem sikerült teljes mértékben eloszlatniuk a brüsszeli aggályokat.

A bizottság által közzétett közlemény szerint az összes megnevezett ország földtörvénye több olyan előírást is tartalmaz, amelyek az uniós jog értelmében a letelepedési szabadság és a tőke szabad áramlásának korlátozásaként értelmezhetőek, ezt pedig csak indokolt esetben, diszkrimináció-mentesen és arányosan lehet megtenni.
„Miközben minden tagállam megteheti, hogy felállítja saját szabályait a vidékfejlesztés előmozdítása, a földek művelésben tartása és a termőföldárakra nehezedő spekulatív nyomás kiküszöbölése érdekében, ezt az uniós jog keretein belül kell megtenniük” – áll a bizottság kommünikéjében.

Egy neve mellőzését kérő uniós forrás rámutatott, a magyar jogszabály célja, hogy a spekuláció megakadályozása,  a piaci nyomás kiküszöbölése, a kis és közepes gazdaságok megerősítése és a nagy gazdaságok arányának csökkentése érdekében főleg olyan gazdálkodók szerezhessenek termőföldet, akik képesek és készek megművelni azt.

A magyar jogszabályban az Európai Bizottság a gazdálkodó, mint fogalom törvényi meghatározását kifogásolja, azt az előírást, hogy a gazdálkodó maga kell gazdálkodjon a földön. Az adásvételi szerződések jóváhagyásával és bizonyos szakmai ismeretek meglétének követelményével szemben is fenntartásokat fogalmazott meg a testület.

„A bizottság meglátása szerint ezek közül az előírások közül több nem tűnik arányosnak vagy megfelelőnek a legitim célok elérésére” – mutatott rá a név nélkül nyilatkozó tisztviselő.

A bizottság megállapítása szerint a magyar, a bolgár, a litván és a szlovák jogszabály olyan korlátozásokat is tartalmaz, amelyek lehetőséget teremtenek a diszkriminációra más országokból származó befektetőkkel szemben. Ilyen például, hogy a kifogásolt jogszabályok esetenként az adott országban bejelentett lakcímet, korábban ott folytatott üzleti tevékenységet követelnek meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.