Csaknem 5 százalékkal nőtt a kiskereskedelem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A decemberi 4,7 százalékos növekedéssel együtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi egész évben is 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2017 decemberében 5,9, az elmúlt év egészében 4,8 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése, ami megegyezik az előző év növekedési ütemével – jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


A kiskereskedelmi forgalom éves növekedése ötödik éve töretlen: 2013-ban 1,8, 2014-ben 5,1, 2015-ben 5,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek eladási volumene. 

Tavaly decemberben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,1 százalékkal nőtt a forgalom az előző havi 4,6 százalék után, amely másfél éves rekordnak számított 2016 májusa óta. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 10,4 százalékos volt az értékesítés volumenének naptárhatással kiigazított éves összevetésű növekedése, éppen annyi, mint novemberben. Az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,1 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene a novemberi 3,7 százalékos emelkedést követően.  

Az elmúlt év egészét tekintve az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,6 százalékkal nőtt a forgalom, az egy évvel korábbi 3,0 százalékot követően. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 8,3 százalékra gyorsult az eladások növekedési üteme a 2016-os 6,9 százalékról, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben az előző évi 4,9 százalék után 3,3 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint.

[htmlbox art_tukor]

A kiskereskedelmi forgalom tavaly decemberi és egész éves részletes adatait február 22-én közli második becslése alapján a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.