Csökkent a hazai vásárlási kedv


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar fogyasztói bizalom apadásáról számolt be a Nielsen.


Magyarországon a fogyasztói bizalom indexe az első negyedévhez képest két ponttal, 55 pontra csökkent a második negyedévben – közölte a Nielsen.

A piackutató társaság felmérése arra is rámutatott, hogy a globális átlag is 1 ponttal, 96 pontra csökkent, miközben Európában 2 ponttal, 79 pontra emelkedett.

Magyarországon az index három összetevője közül 19 százalékról 17 százalékra csökkent azon válaszadók aránya, akik az árakat és pénzügyi lehetőségeiket megfelelőnek tartják vásárláshoz.

A válaszadók 22 százaléka derűlátó saját pénzügyi helyzete szempontjából, ami egy százalékkal kevesebb az első negyedéves aránynál. Változatlanul 13 százalék maradt azon válaszadók aránya, akik jónak látják a munkahelyi kilátásokat a következő egy évben.

Változik az adózás

Az új, 2016-os adócsomag több helyen átírja az idei adójogszabályokat is; az Adó szaklap legfrissebb számából a szabályozás valamennyi részletét megismerheti és megértheti.

Az Adó szaklap 2015/11. számát itt rendelheti meg.

A jelentés szerint Európa országainak többségében optimistábbak voltak a fogyasztók, a régióban Ukrajna érte el a legnagyobb növekedést, 7 ponttal, bizalmi indexe 48 pontra emelkedett egyik negyedévről a másikra, azonban ez így is a világon a második legalacsonyabb. Hat ponttal növekedett Dánia, Oroszország és Franciaország, majd öt-öttel Csehország és Spanyolország.

Görögországban 12 ponttal, 53 pontra csökkent az index, ami a legnagyobb arányú visszaesés a Nielsen által vizsgált 60 ország között.

Globális összehasonlításban továbbra is India vezet 131-es indexszel, 100 pont feletti értéket ért el Kína is, aminek magyarázata, hogy ott egyre inkább költenének a fogyasztók, különösen a kevésbé fejlett városokban és az ország mezőgazdasági vidékein, egyes régiókban pedig a magasabb jövedelmek mellett az e-kereskedelem terjedése ösztönzi a háztartások fogyasztását – olvasható az összefoglalóban.

Mindeközben többek között Ázsia-Óceánia tíz országában, az USA-ban, Latin-Amerikában és Brazíliában is mínuszt mértek.

A Nielsen több mint 30 ezer internet-felhasználó megkérdezésével, 2015. május 11. és 29. között vizsgálta világszerte fogyasztói hangulatot.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.