Egyre több kocsit exportálunk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júniusban a kivitel 6,0, a behozatal 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit euróban számolva, míg mennyiségét tekintve az export 9,5 az import 9,3 százalékkal nőtt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.


A közúti járművek exportja 42,3 százalékkal haladta meg euróban a tavaly első félévit, míg az import 30,0 százalékkal nőtt.

Euróban a gépek és szállítóeszközök árufőcsoportja 5,9 százalékos exportnövekedést regisztrált, a feldolgozott termékek kivitele 3,6 százalékkal az élelmiszereké 3,3 százalékkal nőtt.

Behozatalban az élelmiszerek 7,3 százalékos importnövekedése mutatta a legnagyobb emelkedést, míg az energiahordozók importja 4,2 százalékkal elmaradt a tavaly első félévitől, miközben a forintárak 4,7 százalékkal estek.

Az év első felében az export 79, az import 75 százaléka bonyolódott le a többi EU-tagállammal, a kiviteli többlet 632 millióval 4,329 milliárd euróra csökkent a múlt év első feléhez képest. Az EU-n kívüli országok viszonyában viszont 818 millió euróval, 1,045 millióra csökkent a deficit.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.