Elpárolgott a cégvezetők optimizmusa – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A globális kilátásokat és saját vállalatuk idei növekedését illetően is érdemben borúlátóbbakká váltak a világ cégvezetői. A hazai menedzserek egyelőre a bizakodók mezőnyéhez tartoznak. Az InfoTandem infografikája.


A válság lecsengését követően, három évvel ezelőtt, már-már hurráoptimista hangulat kezdett kialakulni a világ vállaltvezetőinek körében. Akkor a megelőző évi 18 százalékról 44 százalékra ugrott azon menedzserek aránya, akik nagyon erősen bíztak abban, hogy a következő 12 hónapban (azaz 2014 során) a világgazdaság érdemben növekedni tud. A PwC következő Globális Vezérigazgató Felmérése már némi kijózanodásról tudósított, hiszen a bizakodók aránya leolvadt 37 százalékra. A most publikált legújabb – 83 ország több mint 1400 cégvezetőjének véleményét tükröző – tanulmány pedig e pesszimizmusba forduló trend markáns felerősödéséről árulkodik. 2016-tól immár mindössze a menedzserek 27 százaléka remél globális bővülést, miközben a kifejezetten borúlátóak, azaz visszaesésre számítók aránya 17-ről 23 százalékra nőtt. Nyugat-Európa még viszonylag bizakodónak mondható az optimisták 33 százalékos átlagarányával, ám például Észak-Amerikában e ráta mindössze 16 százalékos. A világgazdasági kilátásokat beárnyékoló hangulat a saját céges reményeket is negatívan befolyásolja, ám az elkedvetlenedés itt még kevésbé érződik. A vezetők körében a kimondottan jó évre számítók aránya legutóbb stagnált – 2014-re és 2015-re vonatkozóan is 39 százalékot tett ki –, az idei várakozások azonban e téren is romlottak: 35 százalékra mérséklődött e mutató, szinte minden országban visszaesést mértek. 50 százalék fölötti optimista-arányt csak Indiában, Spanyolországban és Romániában látni. Eközben drámai fordulat történt például Tajvanon, ahol a korábbi 65-ről 19 százalékra zsugorodott a bizakodók köre. Ennél is elkeseredettebben a svájci menedzserek, akinek mindössze 16 százalékuk remél cégének rövid távon növekedést, ami a leggyengébb a mezőnyben (igaz, itt tavaly is csak 24 százalék nyilatkozott így). A németeknél 35-ről 28 százalékra, az Egyesült Államokban 46-ról 33 százalékra szelídült e mutató. Ugyanakkor a magyarországi vezérigazgatók továbbra is az optimisták táborát erősítik: saját cégük bővülésében 39 százalékuk, a globális erősödésben pedig 54 százalékuk hisz.

A PwC felmérésében megkérdezett menedzserek az idei növekedés szempontjából legfontosabb három országoknak a az Egyesült Államokat, Kínát és Németországot jelölték meg. A vállalatuk kilátásait érintő legsúlyosabb fenyegetettségnek stabilan a túlszabályozást tekintik. Második helyre ezúttal a geopolitikai bizonytalanság jött fel (egy éve még csak negyedik volt), amelyet az árfolyamok ingadozása miatti félelem követ. Az alapvető fontosságú szakemberek rendelkezésre állása körüli aggodalom valamelyest enyhült, a legutóbbi „ezüstérmes” helyről a negyedik pozícióba csúszott vissza, de még így is 72 százalék említette ezt a faktort. A számítógépes biztonsági problémák a vezetők 61 százalékát aggasztja.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.