Engedett a Netpincér a GVH-nak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A GVH a Viala Kft. kötelezettségvállalását elfogadta és nem állapított meg jogsértést.


Erősödhet a verseny az étel-házhozszállítási szolgáltatások piacán, miután a legnagyobb vállalkozás módosítja az éttermekkel kötött, vélhetően versenykorlátozó szerződéseit – közölte a Gazdasági Versenyhivatal pénteken az MTI-vel. 

A közlemény szerint a Netpincér üzemeltetője, a Viala Kft. vállalta, hogy az úgynevezett egységes feltételek alkalmazása nem terjed ki a nem online rendelési módokra és az eseti akciókra.

A hivatal azért indított eljárást a vállalkozással szemben, mert az előírta a szerződött éttermeknek, hogy saját értékesítési csatornáikon az ételrendelés-közvetítő portáléval azonos feltételeket – árakat, kedvezményeket, kiszállítást – hirdessenek. A GVH szerint az éttermek attól tartottak, hogy a fogyasztók elpártolnak tőlük, ezért csatlakoztak a közvetítőhöz.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A GVH a Viala Kft. kötelezettségvállalását elfogadta, nem állapított meg jogsértést és nem szabott ki bírságot a vállalkozásra. A felmerült versenyproblémát megoldhatja, hogy a szerződött éttermek bizonyos körülmények között ismét alacsonyabb árakat kínálhatnak a Netpincérhez képest – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.