Fordulat: kamatot emelt a Fed


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A korábban vártnál némileg meredekebb lesz a kamatpálya, de a Fed elnöke szerint nem Trump miatt.


A kamatemelés az amerikai gazdaságba vetett bizalom jele, és a kamatemelési pálya csak nagyon szerény mértékben változott a korábbi, szeptemberi előrejelzéshez képest – hangoztatta Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke szerdán a kamatdöntést követő tájékoztatón. 

A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a piaci várakozásokkal összhangban egyhangú döntéssel 25 bázisponttal 0,50-0,75 százalékra emelte szerdán az irányadó kamatsávot a javuló munkaerőpiac helyzetre és az emelkedő inflációra hivatkozva.

 

Janet Yellen hűtötte azokat a várakozásokat, hogy Donald Trump megválasztott elnök politikája gyorsabb ütemű kamatemeléseket eredményezhet. Bár a nyíltpiaci bizottság maga is arra számít, hogy a korábban vártnál némileg meredekebb lesz a kamatpálya, Yellen ezt a munkanélküliség csökkenésének és a jövő évi költségvetés bizonyos feltételezhető változásának tulajdonította. 

A Fed-elnök szerint túl korai még arról beszélni, hogy Donald Trump politikája miként változtathatja meg a gazdasági kilátásokat. Még nem tudni ugyanis, hogy miként váltja valóra az új kormányzat az adócsökkentésekre és az infrastrukturális beruházásokra fordított költségvetési kiadások növelésére vonatkozó ígéreteket. Ez utóbbi elméletileg erősebb gazdasági növekedést eredményez, de növeli a költségvetés hiányát. 

Korábban, amikor magas volt a munkanélküliség, maga Yellen és elődje, Ben Bernanke is szorgalmazott ilyen típusú fiskális gazdaságélénkítő intézkedéseket. Most azonban úgy ítéli meg Janet Yellen, hogy a gazdaságnak nincs szüksége fiskális ösztönzésre, az expanzív gazdaságpolitika valószínűleg nem növelné a foglalkoztatottságot, mivel a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékra, a Fed hosszú távú célszáma alá süllyedt.

Azt is kijelentette, hogy a kemény banki szabályok a pénzpiacokat védik, azokat nagyrészt fenn kell tartani. Ezek jórészét a 2008-as pénzügyi válság után hozták meg, és megkövetelik a Wall Street legnagyobb cégeitől, hogy képezzenek nagyobb tartalékot a jövőbeni veszteségek fedezésére. 

Trump korábban azt ígérte, hogy enyhíti a banki szabályozást, eltöröl néhány szabályt, amelyek betartása szerinte túl költséges és hátráltatja a gazdaságot.

„Csökkentettük az esélyt arra, hogy rendszerszinten fontos cég csődbe menjen” – mondta Yellen, hozzátéve, hogy nagyon fontos a visszalépés elkerülése. 

A Fed-elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nyilatkozatával nem nyújt sem tanácsot, sem iránymutatást a hivatalba lépő új kormányzatnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.