Hitelprogram: 694 milliárd forintnyi szerződés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának (nhp) második szakaszában 693,6 milliárd forint értékben kötöttek szerződést a bankok a kis- és középvállalkozásokkal, amiből 537,6 milliárd forint hitelt folyósítottak május elejéig – közölte a frissen összesített adatokat a jegybank kedden honlapján.


Az MNB közleménye szerint az nhp első és második szakaszában mostanáig közel 22 ezer vállalkozás jutott összesen csaknem 1400 milliárd forint hitelhez.

A második szakaszban létrejött szerződések több mint 96 százaléka új hitel, mivel a hitelkiváltás a keretösszeg maximum 10 százaléka lehet. Az új beruházási hitelek és új lízingügyletek részesedése 63 százalék, az új forgóeszközhiteleké 26 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 11 százalék.

Az első pillérben létrejött ügyleteken belül az új beruházási hitelek átlagos nagysága 22 millió forint, az új forgóeszközhiteleké 58 millió forint, míg az EU-s hiteleké 33 millió forint. Az új beruházási hitelek szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamideje 6,8 év, az új forgóeszközhiteleké 2,4 év, az EU-s hitelek esetében pedig 1,5 év, míg a második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására nyújtott hiteleké 6,7 év, a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására nyújtott hiteleké 2,5 év.

Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

A forint- és devizahitel-kiváltásra szolgáló második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 74 százalék, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 26 százalék. A második pillérben folyósított hitelek közel 77 százaléka a forinthitelek kiváltását, míg 23 százaléka devizahitelek kiváltását szolgálta.

A nagybankok kihelyezéseinek felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok foglalkoznak a programban.

A mikrovállalkozások hitelfelvétele közel 80 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 50 százalék körüli az új beruházási hitelek részesedése.

Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, a javítás és a feldolgozóipar részesedése kimagasló, a hitelek közel háromnegyede ebbe a három ágazatba irányul – írta az MNB.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.