Jegybank-alelnök: 2020-ig maradhat a 0,9 százalékos kamat

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a jegybanki alapkamat 2020-ig, de lehet, hogy még tovább is 0,9 százalék marad.

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a jegybanki alapkamat 2020-ig, de lehet, hogy még tovább is 0,9 százalék marad.

A jegybank alelnöke ezt a Figyelő gazdasági hetilap pénteki konferenciájának szünetében mondta újságíróknak.

Nagy Márton kiemelte: azzal lehet számolni, hogy akár a következő hét évben negatív reálkamatok lehetnek a hazai pénzpiacon, ezzel együtt a Bubor (budapesti bankközi kamatláb) akár 2019 közepéig három bázispont (0,03 százalék) maradhat. 

Az alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az országban most lefelé mutató inflációs kockázatok vannak. A korábbi várakozásokkal ellentétben az infláció a legutóbbi - szeptemberi - adatok szerint, 2,5 százalék lett, holott a piac 2,6-2,8 százalékot várt.

A feltételes adómegállapítás hazai és nemzetközi szabályozása

A gyakorlati szakemberek számára kiemelt jelentőséggel bírhat, hogy az eljárást nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is ismerteti a könyv. Így elérhetővé válik a „titkos elixír” a folyamatos hiánypótlási eljárások megszüntetésére.

Megrendelés >>

 

Hozzátette, hogy az eurózónában is a várakozásokkal szemben alacsonyabb lett, 1,5 százalékot mutatott az infláció, így a külső környezetből is lefelé mutató hatás érvényesült.

Ha az egyszeri hatásokat levesszük, elsősorban a dohányáruk és a tejtermékek inflációját, akkor a pénzromlás üteme 2,5 százalék helyett 1,7 százalék lenne, az úgynevezett maginfláció pedig 2,9 százalék helyett 1,8 százalékon állna - mutatott rá.

Nagy Márton szerint az infláció 2017 végéig 2 százalék közelébe csökken, 2018-ban fokozatosan emelkedik és 2019 közepén érheti el a 3 százalékos célszámot.

A jegybank alelnöke kiemelte: az MNB célja az, hogy elsősorban a lakáshitelek terén hosszú futamidejű és fix kamatozású kölcsönöket nyújtsanak a bankok. A jegybank azt szeretné elérni, hogy az új kihelyezésű hitelek esetében a fix kamatozású hitelek aránya a mostani 37 százalékról 80 százalékra nőjön.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • Trump a Fehér Ház weblapján

    Az öt legnagyobb EU-gazdaság pénzügyminisztere közös levélben figyelmeztette Donald Trump amerikai elnököt arra, hogy a republikánus kormányzat által tervezett nagyszabású adóreform nemzetközi szerződéseket sérthet, és alááshatja a kereskedelmi kapcsolatokat.

  • jog

    Kilenc egészségügyi tárgyú törvényt módosított az Országgyűlés 141 igen, 24 nem szavazattal és nyolc tartózkodással: egyértelműsítették a betegadatokhoz hozzáférést - a kezelőorvos nem továbbíthatja és nem használhatja más célokra a betegek személyes adatait -, továbbá rögzítették, hogy a kezelőorvosoknak 2 órán belül igazolniuk kell a pszichiátriai betegeket érintő korlátozó intézkedéseket.

  • felhő

    Az Országgyűlés döntése értelmében létrejön a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, egy felhőalapú szolgáltatást biztosító informatikai rendszer, amelyen keresztül a szálláshely-szolgáltatók eljuttathatják összes statisztikai adatukat az érintett szerveknek.

  • Parlament

    Az Országgyűlés Hivatalának köztisztviselőire vonatkozó életpályamodellt vezetnek be a parlament döntése alapján.

  • lakás

    Megszavazta az Országgyűlés: változnak a lakások adásvételére vonatkozó illetékszabályok január 1-jétől.