Jobban nőtt a gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A harmadik negyedévben a GDP a korábban közölt 2 helyett 2,2 százalékkal nőtt – közölte a KSH.


Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest – jelentette második becslés alapján kedden kiadott részletes jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A november 15-én közölt első becslés még 2,0 százalékos növekedési ütemet jelzett a második negyedévi 2,8 százalék után. A korábban közölt index revízióját elsősorban a kedvezőbb mezőgazdasági teljesítmény magyarázza – tette hozzá a KSH.

Az előző negyedévhez viszonyítva változatlanul 0,2 százalékkal emelkedett a GDP.

A harmadik negyedévi, 2,2 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 1,3, az ipar 0,2, a mezőgazdaság 1,0 százalékponttal járult hozzá. Az építőipar 0,4 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás 2,0 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez, a bruttó felhalmozás 0,4 százalékponttal emelte a GDP növekedési ütemét. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,2 százalékponttal lassította a gazdaság teljesítményének javulását.

Az ipar hozzáadott értéke 0,8, ezen belül a feldolgozóiparé 0,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten. Az előző negyedévben 3,8, illetve 3,5 százalékos volt a növekedés. A feldolgozóiparon belül a nagyobb súlyú ágazatok közül a számítógép, az elektronikai és az optikai termék gyártás növekedése volt a legjelentősebb. Az iparon belül a nem ipari jellegű tevékenységek teljesítménye is emelkedett, mivel az ipar nemzetgazdasági ágba sorolt vállalkozások nem csak ipari, hanem egyéb, például kereskedelmi tevékenységet is folytathatnak – jegyezte meg a KSH.

Az építőipar teljesítményének csökkenése mérséklődött a második negyedévi 24,2 százalékosról 11,9 százalékosra.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévi 3,3 százalék után. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 5,1 százalékkal emelkedett (a második negyedévben 7,6 százalékkal), ezen belül a kereskedelem, gépjárműjavítás bővült nagymértékben. Élénkült viszont az előző negyedévi 2,4 százalék után a szállítás, raktározás teljesítménye és 3,0 százalékkal növekedett. Az információtechnológiai szolgáltatások bővülése következtében az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 1,8 százalékkal nagyobb lett. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye az előző negyedévi 1,4-ről 0,9 százalékos növekedésre fékeződött. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye harmadik negyedéve csökkent, július-szeptemberben 0,7 százalékkal, mert a pénzügyi közvetítés közvetetten mért szolgáltatási díjának csökkenését a jutalékok és díjak egyenlegének javulása nem tudta ellensúlyozni.

A háztartások tényleges fogyasztása 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a második negyedévi 4,9 százalék után. Összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadásának növekedése 5,2 százalékról 4,5 százalékra fékeződött. A magyarok külföldi fogyasztása erőteljesebben növekedett, mint a külföldiek magyarországi fogyasztása. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 4,1 százalékkal nőtt.

A kormányzattól kapott természetbeni juttatások volumene gyakorlatilag stagnált, 0,1 százalékkal csökkent, a közösségi fogyasztásé 1,6 százalékkal csökkent.

A folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 3,0 százalékkal emelkedett.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.