Jön az újabb rezsicsökkentés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A múlt év őszihez képest 5,7 százalékkal kevesebb összeg szerepelhet szeptembertől a villanyszámlán – a rezsicsökkentésről februárban hozott törvénynek ez az előírása szeptember 1-jén lép hatályba.


A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a szolgáltató által a lakosságnak kibocsátott számlában – az augusztus 31-ét követő időszakban igénybe vett villamos energiáért – fizetendő összeg nem haladhatja meg a 2013. november 1-jén alkalmazott díjak 94,3 százalékát.

Ennek a feltétele azonban az, hogy a fogyasztás – azonos árszabás mellett – azonos energia mennyiségre és azonos számú hónapra vonatkozzon.

(Forrás: MTI)

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.