Kartellezett a Duna House és az Otthon Centrum


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal összesen 75 millió 680 ezer forint bírságot szabott ki a cégekre.


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Duna House Holding Nyrt. (DHH) és az Otthon Centrum Holding Kft. (OCH), valamint a Duna House Franchise Szolgáltató Kft. (DHF) és az Otthon Centrum Franchising Tanácsadó Kft. (OCF) összehangolta árpolitikáját, egyúttal bizalmas, üzleti információkat osztott meg egymással keresztértékesítési együttműködéseik keretében, a jogsértések miatt a versenyhivatal összesen 75 millió 680 ezer forint bírságot szabott ki a cégekre – közölte a GVH kedden. 

A GVH jogsértőnek találta a DHF és az OCH által a franchise hálózatok tagjainál alkalmazandó megbízási díjak meghatározását, azaz, a minimum jutalékok alkalmazását, és a franchise partnerek működési területére vonatkozó korlátozásokat.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata feltárta, hogy a két hálózat egyeztetéseket folytatott 2013 áprilisa és 2014 júniusa között a kizárólagos megbízásállományok megosztásáról – növelve a két hálózat bevételeit, és erősítve piaci pozícióikat.

 

A versenyhivatal döntésében megállapította még, hogy a DHF és az általa létrehozott ingatlanközvetítői hálózat tagjai közötti, valamint az OCH és az általa létrehozott ingatlanközvetítői hálózat tagjai közötti szerződések meggátolták – vagy tiltással, vagy szankciók alkalmazásával – a franchise partnerek szabad árképzését, és megtiltották a megbízásfelvételt más franchise partnerek területén a DHF esetében 2003. és 2015., az OCH esetében pedig 2004. és 2015. között. 

A GVH a kiszabott bírság alapösszegének megállapításához az egyes ingatlanközvetítői franchise-rendszerek működtetéséből származó díjak időarányos nettó összegét vette figyelembe. 

A GVH értékelte azt is, hogy az eljárás alá vont vállalkozások piaci részesedése jelenleg meghatározó az érintett piacon, bár a jogsértések kezdetén alacsonyabb piaci részesedéssel rendelkeztek.

A jogsértés elkövetésének elismerése, azaz az egyezségi eljárásban való részvételük miatt a GVH a velük szemben alkalmazott bírságot a versenytörvény új, tavaly december 16-ától hatályos rendelkezései értelmében 30 százalékkal csökkentette.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.