Kartelleztek a hulladékhasznosítók?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal négy cég ellen.


A helyszíni kutatással induló vizsgálatot a GVH szeptember 18-án kezdte meg, az Alcufer Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Fe-Group Invest Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt., a Selector Elektronikai Termék Újrahasznosító Kft., valamint az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. székhelyein illetve telephelyein.

Az eljárás alá vont vállalkozások képviselői 2012-től – feltehetően – egyeztettek és információkat osztottak meg egymással annak érdekében, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. által 2012. és 2014. között kiírt közbeszerzéseket befolyásolják. A hazai termékdíj köteles termékekből keletkező hulladékok, különös tekintettel az elektromos és elektronikai berendezések egy naptári évben történő gyűjtésére, szállítására, feldolgozására kiírt közbeszerzési eljárásokat vélhetően felosztották, és a beadásra szánt ajánlatokat és árakat egyeztették egymással.

A GVH gyanúja szerint az eljárás alá vont vállalkozások magatartásukkal – feltételezhetően – megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.