Kft-k ezrei tűnhetnek el


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A március 15-éig esedékes kötelező törzstőke emelésre figyelmeztetett a Fővárosi Törvényszék.


Több ezer korlátolt felelősségű társaság (kft.) szűnhet meg a március 15-éig esedékes törzstőkeemelés elmulasztása miatt – mondta a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

Madarasi Anna közölte: a három éve hatályba lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel összhangba kell hozni a cégek létesítő okiratát. Eredetileg ez a határidő tavaly járt le volna le, de a jogalkotó további egy évet biztosított a kft.-knek e kötelezettség teljesítésére – emlékeztetett.

A törvény nemcsak a létesítő okirat összehangolását írja elő az új magánjogi kódexszel március 15-éig, hanem a törzstőke 500 ezer forintról 3 millióra emelését is. Ha a társaság a tőkeemelés feltételeit nem tudja biztosítani, ugyanezen időpontig döntenie kell a cég átalakulásáról. Ezeket a változásbejegyzési kérelmeket pedig harminc napon belül, azaz legkésőbb április 14-éig kell jogi képviselő útján elektronikusan benyújtani a cégbírósághoz – mondta a szóvivő.

 

A fővárosban mintegy 60 ezer kft. teljesítette már ezt a kötelezettséget, és még mintegy 28 ezer lehet, amelynek törzstőkeemelésre van szüksége ahhoz, hogy 2017. március 15. után is törvényesen működjön. Amely cégek ezt elmulasztják, azok ellen hivatalból törvényességi felügyeleti eljárás indítható. A kft.-k a fokozatosság elvét betartva előbb felhívásra, majd 100 ezertől 10 millió forintig terjedő, mérlegeléssel megállapított pénzbírságra számíthatnak – figyelmeztetett Madarasi Anna. A kötelezettség késedelmes teljesítése esetén igazolási kérelmet lehet benyújtani a cégbírósághoz – tette hozzá.

Ha mindez eredménytelen marad, akkor végső esetben megszüntethetik a jogsértő módon működő céget. 2016-ban a kft.-ket terhelő kötelezettség teljesítése nem okozott fennakadást a cégbíróság munkájában, és előreláthatólag az idei határidő sem fog – jegyezte meg a szóvivő.

A cég megszüntetésének egyik módja lehet a végelszámolás, amelyet maga a cég kezdeményez, a másik a cégbíróság által indított kényszertörlés. Az utóbbi években a cégek többsége már ilyen módon szűnt meg. A szóvivő szerint ebből feltételezhető, hogy sok ezres nagyságrendben lehetnek olyan kényszervállalkozások a fővárosban, amelyek nem végeznek gazdasági tevékenységet, és a vezetőiket, tulajdonosaikat nem is foglalkoztatja cégük jogi sorsa. E vállalkozások kiszűrése javítja a gazdasági élet átláthatóságát, kiszámíthatóságát – emelte ki a Madarasi Anna.

Hozzátette: a kft.-k törzstőkeemelését előíró rendelkezések célja szintén a gazdasági élet megtisztítása, a hitelezők védelme, annak elősegítése, hogy tőkeerős szerződő partnerek közötti teherbíró gazdasági kapcsolatok jöjjenek létre, olyanok vállalkozzanak, akiknek van is rá tőkéjük.

A szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényi előírások elmulasztása miatti szankciók nemcsak a cégeket, hanem közvetlenül a törvényes képviselőiket is sújthatják. Aki például tartozást maga után hagyó, kényszertörléssel megszűnt cégben volt vezető tisztségviselő vagy többségi tulajdonos, azt öt évre eltilthatják a cégvezetéstől vagy gazdasági társaságban való többségi tulajdonszerzéstől, egyszemélyes társaság alapítástól.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.