Kint lehetnek a vízből a haltermelők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A MAHAL elnöke szerint jót tehet a halágazatnak az áfacsökkentés.


A halhús áfájának 5 százalékra csökkentése lendületet adhat a magyar akvakultúrának, a halászati termékek előállításának, és segíti a fogyasztás növekedését – mondta Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) elnöke az M1 aktuális csatornán.

Az áfacsökkentés szerinte 15 százalékkal csökkentheti a halárakat.

A legnagyobb problémája az ágazatnak, hogy a sertés- és a baromfihús áfájának csökkenetésével versenyhátrányba került – mondta. 

 

A fogyasztók a halak árát magasnak tartják, mivel jelenleg egy kilogramm sertéscomb csont nélkül annyiba kerül, mint egy kilogramm élő ponty – tette hozzá. 

Hozzátette: Magyarország a környező országokhoz képest versenyhátrányba kerülhet amiatt is, hogy januártól egy uniós irányelv alapján a halastavakat elárasztó vízért is fizetni kell vízkészlethasználati járulékot. Jelezte: kezdeményezték a rendelet módosítását a belügyi tárcánál, mert az tovább rontja az alacsony jövedelmezőséget. A karácsonyt követő hónapokban alig akad vevő a szakboltokban, a karácsonyi időszakban a lakosság az éves mennyiség 60-70 százalékát elfogyasztja. 

Beszélt arról is, hogy 2016 végén megalakult a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége és a Magyar Akvakultúra Szövetség egyesülésével.

Magyarország a 3. legnagyobb pontytermelő ország Európában, a magyar édesvízi halak exportja jelentős, mintegy 30 millió eurót tesz ki évente. Az áfacsökkentés ezért is lehet az akvakultúra kitörési pontja – mutatott rá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.