Leáll vasárnap órákra az e-útdíj rendszer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rendszerfejlesztés és karbantartás miatt akár órákra is leállhat vasárnap  hajnali 1 óra és délelőtt 11 óra között az úthasználati jogosultságok értékesítése – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 


Rendszerfejlesztés és karbantartás miatt akár órákra is leállhat vasárnap  hajnali 1 óra és délelőtt 11 óra között az úthasználati jogosultságok értékesítése – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 

Ismertették, hogy a beavatkozás az e-matrica értékesítést és a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj rendszert (HU-GO) egyaránt érinti – utóbbinál az egyenlegek feltöltése is szünetel -, emellett a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodáin igénybe vehető ügyintézési lehetőségek sem lesznek elérhetők.

 

A karbantartás a NÚSZ fedélzeti eszközt (OBU) használó ügyfeleit nem érinti, de nekik is gondoskodniuk kell elegendő fedezetről az útdíjak bevallásához – írták. 

A díjköteles útszakaszokra csak érvényes úthasználati jogosultság birtokában lehet felhajtani, ezért ezeket a megjelölt időpont előtt elővételben kell megvásárolni a https://ematrica.nemzetiutdij.hu/, illetve a https://hu-go.hu/weboldalakon, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél, vagy a Nemzeti Mobilfizetés Rendszeren keresztül SMS-ben, weben vagy applikáció segítségével – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.