Leszállóágban az árak az unióban – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unióban az átlagos inflációs ráta tavaly 1,5 százalékra süllyedt. A 2004 óta csatlakozott közép- és kelet-európai országok mezőnyében Magyarország mutatta ki a legnagyobb mértékű javulást: a ráta 4 százalékponttal csökkent a 2012-es értékhez képest.


Lefelé tartó trendet mutatnak az árak az Európai Unióban. A 2011-ben mért 3,1 százalék után 2012-ben 2,5 százalékon, tavaly pedig 1,5 százalékon állt az úgynevezett harmonizált fogyasztóiár-index (Harmonised Index of Consumer Prices – HICP). Az inflációs ráta az euróövezet átlagában némiképp még alacsonyabb, 2013-ban 1,4 százalékos volt.

Amint azt az Európai Központi Bank (EKB) friss éves jelentése megállapítja, a tavalyi kedvező folyamat elsősorban az energiaárak 2012 októberétől megfigyelhető drasztikus visszaesésével magyarázható. Jól jellemzi a helyzetet, hogy az árukat és szolgáltatásokat tartalmazó teljes HICP-kosárban 11 százalékos súllyal szereplő energiakomponens esetében az euróövezeten belül 2012 során még 7,6 százalékos áremelkedést regisztráltak, egy évvel később viszont csupán 0,6 százalékosat.

 

Ezt főként az amerikai dollárban számított olajárak zuhanása és az euró felértékelődése eredményezte. Szintén fontos tényezője a leszálló trendnek, hogy tavaly augusztustól az élelmiszerárak inflációja is viszonylag gyors mérséklődésnek indult, miután kifutott a zöldség- és gyümölcsárakat korábban felhajtó kedvezőtlen időjárási viszonyok hatása.

Az elmúlt év során az euróövezeten kívüli uniós tagállamokban is érdemben lassult az infláció, az átlagos ráta a megelőző évi 3,0 százalékról 1,9 százalékra mérséklődött. Egy némiképp más csoportot, a 2004 óta csatlakozott volt szocialista országok mezőnyét vizsgálva elmondható, hogy tavaly valamennyinél alacsonyabb rátát mértek, mint egy évvel azelőtt.

Ebben a körben messze Magyarország indult a legmesszebbről, ugyanakkor tavaly a legnagyobb előrejutást mutatta fel: a 2012-es 5,7 százalékhoz képest kereken 4 százalékpontot javított, így 1,7 százalékkal zárt. Ez nagyjából a középmezőnynek fel meg. A legrosszabb helyzetben Románia van, a maga 3,2 százalékos mutatójával (ott mindösszesen 0,2 százalékpontot sikerült egy év alatt ledolgozni), míg például Lettország 0,0 százalékkal dicsekedhet. Bulgária 0,4 százalékos indikátora ugyancsak figyelemreméltó.

Az élelmiszer- és energiaárak visszaesése Lengyelországban és Litvániában különösen nagy hatással volt az aggregált HICP-re, ezekben az országokban ugyanis a fogyasztói kosár viszonylag nagy arányát adják e szükségleti cikkek. Bulgáriában, Csehországban, Litvániában és Magyarországon a szabályozott árak csökkentése is sokat nyomott a latban. Az EKB elemzése szintén kiemeli, hogy hazánk esetében a szerény belföldi kereslet is hozzájárult a komoly javuláshoz.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.