Már nyugaton is hanyatlik a fizetési morál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Második éve csökken a halasztott fizetés népszerűsége a nyugat-európai cégek körében, de ezzel párhuzamosan nőtt a fizetési határidő és az átlagos fizetési késedelem is, ami növekvő üzleti kockázatot jelent – írja az Atradius Fizetési Szokások Barométerének 2015-ös kiadása. A cég lapunkhoz is eljuttatott közleménye szerint a megkérdezett vállalkozások költségeik kordában tartását látják a legnagyobb kihívásnak és csak ezután következik a kereslet csökkenése.


A 2014-es Atradius Fizetési Szokások Barométer arról számolhatott be az egy évvel korábbi kiadáshoz képest, hogy szinte minden tekintetben sokkal óvatosabbá váltak a nyugat-európai cégek egymással szemben, azonban 2015-ben már több mutató esetén is romlás következett be, áll az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb jelentésében. A kutatás 13 nyugat-európai ország (Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svédország és Svájc) több mint 2700 vállalkozásának válaszait dolgozta fel.
 
Egyre népszerűbb a készpénz
 
A vállalkozások valószínűleg pozitív tapasztalatokra tettek szert a készpénzes fizetések arányának növelésében, hiszen míg 2013-ban a nyugat-európai vállalatközi kifizetések értékének 45%-a, 2014-ben 42,4%-a, addig 2015-ben már csak 41,3%-a bonyolódott halasztott fizetéssel. Azonban a halasztott fizetés esetén a fizetési határidők tekintetében lazulás érezhető: a 2014-es átlagos 32 napos periódus 2015-ben 33 napra nőtt, bár ez még mindig nem éri el a 2013-as 33,7 napos átlagot. Ezen a területen jelentős eltérések tapasztalhatók az országok között: míg a német vállalkozások átlagosan 22 napos, addig a görögök 53 (belföldi vevők esetében 70) napos fizetési határidővel dolgoznak. Ezen belül a 90 napnál hosszabb határidők mértéke a németek esetében 1,3%, míg a görögöknél 14%.
 
Ugyanakkor a hosszabb fizetési határidők nem eredményeztek pontosabb kifizetéseket, hiszen a 2014-es átlagos 20 napos fizetési késedelem 2015-ben 21 napra nőtt. Az átlagos 1 napos fizetési határidő hosszabbodással kombinálva ez azt jelenti, hogy a vállalkozások átlagosan 2 nappal később jutnak a pénzükhöz, mint tavaly.

Ezen a területen is nagyon eltérőek az országonkénti átlagok: hazai vevők esetében az olasz és a görög cégek 32 illetve 30 napos átlagos csúszást produkálnak, míg a lista túloldalán a svéd és dán vállalkozások állnak 9 illetve 12 napos késedelmekkel. Külföldi vevőik fizetésére a legtöbbet az olaszok várnak (átlagosan 29 napot), míg a görög cégek 5 napon belül pénzükhöz jutnak. Utóbbi jelenség magyarázata leginkább abban keresendő, hogy a görögök átlagosan kiugróan hosszú fizetési határidőket alkalmaznak. A fizetési késedelmek területén a legnagyobb hosszúságú növekedéssel az ír vállalkozások szembesülhettek hazai vevőik esetében (9 nap), illetve a britek külföldi vevőik esetében (10 nap) az elmúlt 2 évben.

Számviteli szabályzatok költségvetési szervek részére

Szerkesztette: Szamkó Józsefné

A 2015-ös számviteli szabályzatok, melyeket a mintatár tartalmaz:
Számviteli politika
Eszközök és források értékelési szabályzata
Eszközök és források leltározási és leltárkészítési szabályzata
Pénzkezelési szabályzat
Önköltségszámítási szabályzat
Számlarend
Bizonylati szabályzat

További információ és megrendelés >>

„A nyugat-európai cégek ugyan a tavalyinál valamivel kisebb arányban, de hosszabb határidővel hitelezik egymást, azonban az adatok szerint ehhez még hosszabb fizetési késedelmek járulnak. Ez a még mindig éledező európai gazdasági életben könnyen rendszerszintű kockázattá válhat, amelyet minden cégnek a lehető leghatékonyabb módon kell kezelnie” – mutatott rá Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója.

Növekvő késedelem
 
Ugyancsak óvatosságra intheti a vállalkozásokat, hogy a vállalatközi számlák értékének 39%-át fizették késve, szemben a tavalyi 37,6%-kal, illetve a 2013-as 29,5%-kal. Azonban pozitív fejlemény, hogy kismértékben, de csökkent a behajthatatlan követelések értéke: 2013-ban az összes számlaérték 4,85%-át sohasem fizették ki, 2014-ben ez az arány már csak 1,7%, 2015-ben pedig 1,2% volt. Utóbbi probléma leginkább a görög vállalkozásokat érinti, ahol a számlaérték 3,3%-át sohasem fizetik ki, míg Ausztriában és Németországban 0,7% ez az arány.
 
A késedelmes fizetés háttérében meghúzódó okok nem változnak évek óta, a megkérdezett vállalkozások jelentős része (51,4%) szerint belföldi vevőik likviditási problémákkal küzdenek, ezért kényszerűségből választják a késedelmes fizetést. A hazai vevők késedelmes fizetésének okaként a források hiányát említők esetében Görögország 84%-os értékkel toronymagasan vezet, utána Olaszország következik 73%-kal, de figyelemre méltó a francia vállalkozók 59,2%-os értéke is; a sort a dánok zárják 14%-os értékkel. Külföldi vevők esetében a megkérdezett vállalkozások 37%-a említette első helyen ugyanezt az okot; itt megint Görögország vezet 57,1%-kal, míg az utolsó helyen ismét Dánia áll 17,9%-os értékkel.
 
Azonban jelentős átrendeződés történt azon a listán, amely azt mutatja, hogy a nyugat-európai cégek szerint mi jelenti a legnagyobb kihívást a profitabilitásukra 2015-ben. Idén a „költségek kordában tartása” került az első helyre 24%-os átlagos említettséggel; azonban a svájciaknál 31, a hollandoknál, olaszoknál és a franciáknál 29%-a jelölte meg ezt az első helyen. A második helyre a tavalyi győztes „kereslet csökkenése” került 20%-os átlagos említettséggel, azonban a svédeknél 33%-kal, a dánoknál 25%-kal ez jelenti az első számú kockázatot a profitra nézve.

A „félelemlista” harmadik helyén az egészséges cash-flow hiánya áll 18%-os aránnyal, ugyanakkor a britek 29%-a, az írek 28%-a, az osztrákok 24%-a illetve a görögök 21%-a tart mindennél jobban attól, hogy képtelen lesz egészséges cash-flow-t produkálni az idén.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Tudjuk, hogy kritikus a jelszavak cseréje, de mégsem tesszük meg

Egy friss felmérés szerint bár a lakosság háromnegyede gondolja úgy, hogy meg kell változtatni bizonyos időközönként az online felületeken használt jelszavakat, egyharmaduk nem teszi ezt meg. Sőt, az internetes vásárlók ötöde minden felületen ugyanazt a belépési azonosítót használja. A biztonságos internethasználathoz azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk az ilyen alapvető adatvédelmi beállításokkal. Éppen ezért az OTP Mobil egy edukatív, online információs kampányt indított, melyben gyakorlati, egyszerűen alkalmazható tanácsokkal, tippekkel látja el az internetezőket.

2024. április 19.

Due diligence az ESG támogatására

A vállalati fenntarthatóságról szóló irányelv tervezete várhatóan még áprilisban az Európai Parlament elé kerülhet. Az úgynevezett due diligence-folyamat elsőként csak az 1000 főt meghaladó alkalmazottal és 450 millió euró feletti árbevétellel rendelkező cégekre fog vonatkozni.