Miért ilyen drága az új pénztárgép?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár a gazdasági tárca sokat tanulmányozta a nemzetközi példákat, végül olyan feltételeket szabott, amelyek teljesítéséhez olyan új pénztárgépeket kell üzembe helyezni, amelyek korábban sem a nemzetközi, sem a hazai piacon nem voltak kaphatóak – közölte a minisztérium az Adó Online kérdésére. Az adóhatóság 183 ezer üzembe helyezési kódot adott ki.


Eleinte úgy lehetett tudni, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a bolgár példát követi a pénztárgépek és az adóhatóság szervereinek online összekötésével. Ebből, és a bolgár piacon árult kínai gépek árából kiindulva arra lehetett számítani, hogy az új kasszák nem jelentenek majd túlságosan nagy érvágást a cégeknek. Az Adó Online információi szerint Bulgáriában az adóhatóságokkal online összeköttetést biztosító gépet már 50-60 ezer forintból meg lehet vásárolni. Azóta azonban kiderült, hogy az új rendszerben a legolcsóbb Magyarországon használható gép minimum ennek a duplájába kerül majd. Jelenleg ugyanis egyetlen gépet sem lehet 100 ezer forint alatt megvásárolni.

A Nemzetgazdasági Minisztériumot is megkérdeztük, hogy miért nem felelnek meg a Bulgáriában forgalmazott készülékek az új hazai szabályozásnak? Illetve miért ennyivel drágábbak a nálunk engedélyezett kasszák?

NGM: nem lehet majd trükközni

Az NGM szerint a minisztérium rendelete olyan pénztárgépek beszerzését írja elő, amelyek sem a nemzetközi sem a hazai piacon korábban nem volt kapható.

Szerintük a szigorú műszaki követelményeket az indokolta, hogy a nemzetközi esetek megmutatták: az eddig forgalomban lévő, elektronikus összeköttetéssel is ellátott, más államokban használt pénztárgépek manipulálhatók, feltörhetők. A külföldi tapasztalatok nyomán a szaktárca és a NAV elemzése olyan technikai követelményrendszert határozott meg, amely – a mai ismeretek szerint – kizárja a külső, adóoptimalizálásra irányuló beavatkozást.

Felhívták a figyelmet mindemellett arra, hogy annak érdekében, hogy az adóhatósággal online kapcsolatra képes pénztárgépek a lehető legalacsonyabb áron kerüljenek forgalomba, a minisztérium a gyártáshoz biztosított kedvezményes állami hitelen túl támogatást ajánl az engedélyezett pénztárgép forgalmazóknak, továbbá az üzemeltetők részére gépenként 50 ezer forintos állami támogatást biztosít.

A nemzetközi piacon kapható pénztárgépek tehát nem felelnek meg a minisztérium igényeinek. A minisztériumot arról is kérdeztük, hogy milyen fejlesztéseket kell végrehajtani, hogy a nemzetközileg kapható online pénztárgépek megfeleljenek az új hazai szabályozásnak annak érdekében, hogy kiderüljön: milyen fejlesztések indokolták a jelentős áremelkedést. A tárca azonban nem ment bele a technikai részletekbe, egyszerű megoldással a saját rendeletére hivatkozott (3/2013. (II. 15.) NGM rendelet), amelyben leírja, milyen specifikációknak kell megfelelniük a gépeknek. Megfogalmazásuk szerint az a pénztárgéptípus forgalmazható, amely megfelel a jogszabályi előírásoknak és ezt tanúsítja a MKEH engedélye. Tehát amelyik pénztárgéptípus rendelkezik ezzel az engedéllyel, az minden tekintetben megfelel a jogszabályi előírásoknak, így a funkcióját is maradéktalanul be tudja tölteni. Tehát az elbírálás során a rendeletben előírt műszaki követelményeknek való megfelelés a mérvadó.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai

A minisztériumtól a rendszer teszteléséről is érdeklődtünk, de ezen kérdésünket már a NAV-hoz irányították, ahol megtudtuk, hogy szeptember 8-ig több mint 122 ezer PTGREG adatlap került benyújtásra a NAV-hoz, amely alapján eddig több mint 183 ezer üzembe helyezési kódot adott ki az adóhatóság.

Az adóhatóságtól szerettünk volna részleteket megtudni a tesztelés közben fellépett visszajelzésekről, tapasztalatokról is. Az adóhatóság a tesztelésről csak annyit árult el, hogy a hatóság a pénztárgép engedélyezését megelőző fázisban biztosítja a pénztárgép adóügyi ellenőrző egysége és a NAV szervere közötti kapcsolat, kommunikáció tesztelését. Az, hogy az engedélyezést követően a forgalmazók tartanak-e próbaüzemet, a forgalmazók döntése, ez a NAV oldalán éles üzemnek minősül. Ennélfogva az ilyen jellegű tesztüzemek tekintetében a forgalmazók tudnak felvilágosítást adni.

Mennyi lesz a vége?

Az Adó Online több forgalmazót is megkeresett, elsősorban azokat, akik több gépet is engedélyeztettek. Arról érdeklődtünk volna, hogy miért is ilyen drágák az új kasszagépek. Volt olyan cég, amelyet folyamatosan próbáltunk elérni telefonon, de csak az ügyfelek számára megadott telefonos callcenterbe sikerült bekerülni, ahol azonban az összes lehetőséget kipróbálva sem jutottunk el egyetlen ügyintézőhöz sem. Elgondolkodtató, milyen lehet az ő ügyfelüknek lenni.

Több más forgalmazó pedig telefonon megígérte, hogy válaszol nekünk, ha elküldjük a kérdéseinket, de két hét után sem tették ezt meg.

Az Adó Online mindenesetre egy pénztárgépeket árusító üzletben megtudta, hogy óriási információhiány uralkodik a piacon, amikor is senki nem tud semmit, de azt főképp nem, hogy mikor juthatnak áruhoz az ügyfelek. Az új pénztárgépet még nem lehet kapni, de a régiket már kifuttatták, az igazi fejetlenség pedig csak akkor várható, amikor igazán beindul majd az üzlet. Azt mindenesetre már lehet látni, hogy később jóval olcsóbbak lesznek majd a gépek, de a beszerzést nem lehet elodázni, mert különben a kereskedők elesnek az állami támogatástól, és persze kifutnak a rendelet által meghatározott határidőből.

Jelenleg annyi biztos, hogy a cserére kötelezettek a legutóbbi helyzet szerint tizenöt gép közül választhatnak. Legutóbb a Prior Cash Kft. kapott értékesítési engedélyt a „NOVATEK-N” típusú pénztárgépre. A tizenöt gép hét forgalmazónál kapható, így a Prior Cash Kft., az ECR-Trade Kft., a LA Pénztárgép Kft., az Alt Cash Kft., a Laurel Számítástechnikai Kft., a Micra-Metripond Kft. és a Montel Informatika Kft. kínál engedélyezett, online kapcsolatra képes pénztárgépet.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) legutóbbi optimista közleménye szerint a korábbi 170 ezer forint helyett pénztárgépek ára 120-140 ezer forint körül fog mozogni, így a 250 ezer hagyományos pénztárgép beszerzéséből kiindulva a korábbi 40 milliárdnál kevesebb, 30-35 milliárd forint beszerzési költséggel lehet számolni. A beüzemelés költsége gépenként további 10 ezer forint körül lehet, és az üzemeltetés is további kiadásokat jelent, amikor is az online kapcsolat költségét és a kötelező szervizt kell megfizetni.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.