Milliárdokra bírságolt lapkiadókat a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyeztette árait nágy lapkiadó, a versenyhivatal büntetett.


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttesen csaknem 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki négy regionális lapkiadóra, miután megállapította, hogy azok felosztották a megyei napilapok piacait.

A GVH hétfői közleménye szerint az Axel Springer-Magyarország Kft., a Russmedia Kft., a Lapcom Kiadó Kft. és a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. versenykorlátozó megállapodásokat kötött. A vállalkozások, illetve azok jogelődjei között a 2000 novemberétől, illetve 2002 májusától 2010 áprilisáig fennálló, a vasárnapi lapokkal kapcsolatos szerződések kölcsönös versenytilalomra, illetve az árak egyeztetésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak.

Versenykorlátozó megállapodás létét támasztották alá az Axel Springer és a Russmedia (korábbi nevén Inform Média), valamint az Axel Springer és a Lapcom közötti szerződések kölcsönös versenytilalomra vonatkozó rendelkezései, amelyek szerint a felek kölcsönösen nem támadják meg egymás megyei/regionális piacait – hangsúlyozta a GVH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.

2024. március 28.

A felülvizsgálati eljárás lehetősége kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárásban, mint vagyonjogi tárgyú nemperes eljárásban, ha az elsőfokú bíróság végzését a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben, csak abban az esetben kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelemmel együtt előterjesztett kérelem alapján a felülvizsgálatot engedélyezi – a Kúria eseti döntése.