Nyilvános lesz az eltiltott cégvezetők neve


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azok a cégvezetők, gazdasági társaságok jelenlegi és volt vezető tisztségviselői, cégvezetői vagy tagjai, akiket a társasági törvény alapján a bíróság az ilyen pozíciótól eltiltott, július 1-jétől napi frissítéssel felkerülnek az ingyenes céginformációk közé.


A közigazgatási és igazságügyi miniszter erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg, és elfogadása esetén július 1-jén hatályba is lép

Az ingyenes céginformáció továbbra is a www.e-cegjegyzek.hu címen érhető el.

A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint – egyebek mellett – az olyan cégvezetőt lehet eltiltani az ilyen pozíciótól 5 évre, akinek a cége felszámolása után kifizetetlen tartozása maradt, vagy akit a bíróság a vezető tisztség gyakorlásától eltiltott.

Az ingyenes céginformációról szóló rendelet jelenleg azt mondja ki, hogy heti frissítéssel ismerhető meg a cégjegyzékben szereplő valamennyi bejegyzett, illetve bejegyzésre váró adat. A módosítás felsorolja a megismerhető adatokat – például cégjegyzékszám, székhely, képviselők -, amelyek azonban a jövőben naponta frissülnek. Ezek között fog szerepelni július 1-től az eltiltott tisztségviselők neve is.

A tervezet módosítja a fizetős céginformációs rendeletet is. Kétharmadára csökken az elektronikusan kért információk díja. Így a névjegyért 1.380, a cégkivonatért 1.980, míg a valamennyi adatot tartalmazó cégmásolatért 3.180 forintot kell fizetni. Az új díjszabás augusztus 1-jén lép hatályba.

(forrás: Kormány.hu, MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.