Online marketing trükk miatt bírságolt a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felugró ablakban közölt „megismételhetetlen” ajánlat valójában nagyon is megismételhető volt a GVH szerint.

 

 


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztése és valótlan állítás miatt 500 ezer forintra bírságolta a Manna Natúr Kozmetikum Kft.-t, a Manna Natúr Kozmetikum Európa Zrt.-t pedig figyelmeztetésben részesítette. A Manna Natúr Kozmetikum vitatja a döntés jogosságát és jogi lépéseket fontolgat.

A hivatal keddi közleménye szerint a két vállalkozás megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert ajánlatait megismételhetetlenként hirdette, miközben azok – az informatikai szakértői vizsgálat szerint – nem tekinthetők egyedieknek. Valótlanul állították azt is, hogy a kedvezményes ajánlat csak két percig érhető el, ezzel nem adtak elég időt a tájékozott döntés meghozatalára – írta a GVH.

A Manna Natúr Kozmetikum Kft.-re kirótt bírság kiszabásakor a felugró ablakokkal kapcsolatban elért nettó árbevételt vették alapul, súlyosító körülményként értékelték többek között a jogsértő magatartás kiterjedtségét.

A GVH a Manna Natúr Kozmetikum Európa Zrt.-t olyan versenyjogi megfelelési mechanizmus elfogadására kötelezte, amely alkalmas a jövőbeni jogsértések megelőzésére: a vállalkozásnak ezt rögzítenie kell belső eljárásrendjében és gondoskodnia kell arról is, hogy reklámjait a megjelenés előtt hozzáértő belső munkatárs, valamint külső, független szakértő (ügyvéd vagy ügyvédi iroda, tanácsadó cég, független társadalmi szervezet) ellenőrizze, hogy azok megfelelnek-e a tisztességes kereskedelmi gyakorlat előírásainak.

A GVH felidézte, hogy a versenytörvény értelmében figyelmeztetés is kiszabható a kis- és középvállalkozásokra, ha első alkalommal követnek el jogsértést és ha az nem közbeszerzési kartell keretében, uniós jogot sértve, vagy sérülékeny fogyasztók kárára valósult meg.

A GVH a cégek honlapján 2015 januárja és 2016 decembere között a vásárlói rendelések leadásakor megjelenő, egyediként hirdetett ajánlatait és egyéb hirdetéseit vizsgálta.

A Manna Natúr Kozmetikum a GVH döntésére reagálva közölte: a hatóság téved, az ítélet miatt pedig jogi lépéseket fontolgatnak, mivel – meggyőződésük szerint – mindvégig az elvárható gondossággal, jogszerűen és tisztességesen, a jogszabályokat betartva jártak el. Hozzátették: olyan eszközöket, módszereket alkalmaztak, amelyek biztosították, hogy kereskedelmi gyakorlatuk ne legyen tisztességtelen vagy megtévesztő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.