Optimistábbak a hazai vállalkozók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nemzetközi és a régiós átlagnál is bizakodóbbak a magyar cégvezetők. A nemzetközi és a magyar gazdasági helyzetet is egyre pozitívabban értékelik a hazai vállalatok. Nagy hangsúlyt helyeznek a földrajzi terjeszkedésre, valamint az innovációra és a kutatás-fejlesztésre – derül ki az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométeréből.


Az EY felméréséből egyértelműen kiderül, hogy a cégek túlnyomó többsége határozott növekedési programot kezdett el követni. Ez egyrészt rendkívül pozitív hír a magyar gazdaság egészét tekintve. Másrészt fontos üzenet minden cég számára, hogy merészebb, bátrabb stratégiát kövessenek annak érdekében, hogy megőrizzék versenyképességüket. Ez az időszak az aktív döntések és a jövőbe tekintés ideje a mostani a cégvezetők számára  – mondta Dezse Margaret, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának vezető partnere.

2014. január 9: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2014. január 9.

Helyszín: Danubius Hotel Arena, 1148 Budapest Ifjúság útja 1-3

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

A magyar válaszadók túlnyomó többsége szerint egyre kedvezőbb az üzleti környezet: 76 százalék szerint javul a világgazdasági helyzet. A nemzetközi és a regionális átlaghoz képest is bizakodóbbak a magyar cégek: globális szinten csupán a megkérdezettek 65 százaléka, a környező országokban pedig mindössze a vállalatvezetők 59 százalék nyilatkozott pozitívan a világgazdasági helyzetről.

Egységes képet mutatnak a nemzetközi, régiós és hazai adatok arra vonatkozóan, hogy milyen tényezőket tartanak prioritásnak a vállalatvezetők napjainkban. A lista első helyén a hatékonyság és a költségek kordában tartása szerepel, a második legfontosabb szempont pedig a kockázatmenedzsment – mutat rá a jelentés.
 
A magyar cégvezetők jövőképe is pozitív

A megkérdezett hazai vállalatvezetők minden tekintetben optimistábban látják a magyar gazdaság helyzetét a fél évvel ezelőtti eredményekhez képest. 44 százalékuk 1-3 százalékos gazdasági növekedéssel számol Magyarországon a következő egy évben. Emellett pozitívabban értékelik a rövid távú piaci stabilitást, az elérhető hitelállomány bővülését, valamint a céges bevételek növekedését.
 
A gazdasági növekedésbe vetett bizalom tükröződik a rövidtávú tervekben is: a magyar cégvezetők négyötöde nyilatkozott úgy, hogy szinten tartja vagy növeli alkalmazottainak számát a következő egy évben. Ez az arány nagyságrendileg megfelel a régiós átlagnak.

Emellett a megkérdezettek középtávú terveiben 58 százalékos arányban szerepel az új földrajzi piacok feltérképezése, valamint az innováció és a kutatás-fejlesztés, mint a növekedés egyik hajtóereje. Mindkét terület hangsúlya magasan a nemzetközi és a régiós átlag felett áll.

A következő 6-12 hónap legnagyobb kihívását az eurózóna elhúzódó gazdasági válságában látják a legtöbben – derül ki az EY felméréséből.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.