PwC: a hűtlen kezelés a legelterjedtebb


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon a hűtlen kezelés a legelterjedtebb gazdasági bűncselekmény, a felderített esetek 46 százaléka volt ilyen – állapítja meg a PwC pénzügyi és tranzakciós tanácsadó cég legutóbbi kutatása a gazdasági bűnözésről. A felmérésből kiderült az is, hogy az elmúlt két évben a magyarországi cégek negyede legalább egyszer találkozott gazdasági bűncselekménnyel.


A PwC kétévente végzi el a gazdasági bűnözést vizsgáló globális kutatását. A legfrissebb vizsgálat a 2015 július-decemberi időszakra terjedt ki, a PwC online elérhető kérdőívére világszerte 6337, Magyarországon pedig 95 vállalat vezető beosztású munkatársa válaszolt.  

A PwC közleményében a vizsgálat megállapításai alapján ismerteti: a hűtlen kezelésen kívül Magyarországon a négy leggyakoribb gazdasági bűncselekmény a korrupció és vesztegetés (38 százalék), az adócsalás (21 százalék), a számítógépes bűnözés (17 százalék) és a közbeszerzési csalás (17 százalék).

A felmérés szerint Magyarországon a gazdasági bűncselekmények előfordulása a legutóbbi eredményekhez képest 1 százalékkal 25 százalékra csökkent, az elmúlt hét év távlatában a mérséklődés 5 százalékos az adatok szerint. A gazdasági bűnözés előfordulásával globálisan a cégek 36 százaléka szembesült, arányuk az előző adatfelvételkor 37 százalék volt – olvasható a felmérésben.

A csalások leleplezését firtató kérdéseknél a magyarországi válaszadók 42 százaléka azt válaszolta, hogy a cégénél bekövetkezett csalást vállalati ellenőrzési mechanizmus révén leplezték le, ez az arány a régióban 54, míg globálisan 47 százalék.

Ha részletesen szeretné megismerni a helyi adók változásait,
akkor ezt most szakértő előadókkal konzultálva teheti meg képzésünkön. Részletekért kattintson >>>

A felmérés rámutat arra, hogy a vállalatoknál elkövetett csalásokért túlnyomóan belső elkövetők (46 százalék) felelősek. 

A felmérésben résztvevő magyarországi válaszadók 81 százaléka rendelkezik formális etikai és megfelelési programmal. A vállalatok 60 százaléka rendszeres oktatást is tart etikai kódexével kapcsolatban, ez a viszonylag magas arány némi optimizmusra adhat okot – állapítja meg a PwC.

A felmérés kitért a világszerte növekvő tendenciát mutató számítógépes bűnözésre is. A gazdasági bűncselekményt elszenvedő magyarországi válaszadóknak csupán 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy számítógépes bűnözés áldozata lett. Ez elmarad a 22 százalékos régiós és a 32 százalékos globális átlagtól, így feltételezhető, hogy a magyar cégek egy része tudtán kívül válhatott számítógépes bűncselekmény áldozatává – jegyezték meg az elemzők.

Magyarországon a válaszadók 55 százaléka még mindig úgy véli, hogy a számítógépes bűnözés kockázata változatlan. A PwC szakértői szerint ez a megközelítés azért veszélyes, mert eszerint a magyar vállalatok alábecsülik a számítógépes bűnözés fenyegetéseit.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.