Román adótörvény: kormányt buktatna az ellenzék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a román ellenzék pénteken a szociálliberális kormánykoalíció ellen, válaszul arra, hogy a kabinet az adótörvény átfogó módosítását fogadta el.


A kormány egyebek mellett az alkalmazottakra hárította a társadalombiztosítási járulék fizetésének kötelezettségét, így ahhoz, hogy az alkalmazottak nettó bére ne csökkenjen, a munkáltatóknak emelniük kell mintegy 20 százalékkal a dolgozók bruttó bérét, ami a versenyszférában nem biztos, hogy megtörténik.

Az ellenzék fő erejét képviselő Nemzeti Liberális Párt (PNL) másik két kisebb ellenzéki párttal, a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Népi Mozgalom Párttal (PMP) együtt terjesztette be az indítványt.

Raluca Turcan, a PNL képviselőházi frakcióvezetője pénteken kijelentette: a kormány hazudott a választóknak, nem nőttek a bérek, a vállalkozásokra pedig nagyobb adóterhet róttak. Mint mondta, azért kell leváltani a kormányt, hogy elkerüljék a későbbi drasztikus gazdasági és szociális intézkedéseket.

Turcan közlése szerint az indítványt 148 törvényhozó írta alá, akiknek zöme az ellenzék padsoraiban foglal helyet. Legkevesebb 233 szavazatra lenne szükség a kabinet megbuktatásához. A kormányoldalról egyelőre senki nem jelezte, hogy támogatná az indítványt.

Kelemen Hunor, a kormányt parlamenti együttműködési megállapodás alapján támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke két nappal ezelőtt elmondta: a szövetség és a PNL viszonya feszült amiatt, hogy Ludovic Orban pártelnök az elmúlt időszakban több nacionalista, magyarellenes kijelentést tett.

 

Legutóbb júniusban szavazott a parlament ilyen indítványról, akkor saját pártja, a PSD buktatta meg Sorin Grindeanu miniszterelnököt.

Romániában az idei első kilenc hónapban 7 százalékkal nőtt a gazdaság, a harmadik negyedévben pedig 8,8 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ugyanakkor a növekedés fő hajtóereje a fogyasztás, ezért Klaus Iohannis elnök és elemzők többször aggodalmuknak adtak hangot, hogy hosszú távon nem tartható fenn ez a növekedés, és figyelmeztettek, felborulhatnak a makrogazdasági egyensúlyok. Az elnök pénteken is bírálta a kormányt, hogy elhanyagolja a közberuházásokat, ugyanis a béremelések és adócsökkentések következtében csak a beruházási költségek lefaragásával tudja tartani a GDP-arányos 3 százalékos államháztartási hiányt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.