Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Eleve a civilek irányában mutatkozik a legnagyobb a bizalom, s megítélésük még tovább javult, ellentétben más intézményekkel. A sor végén a politikusok állnak, akikben az emberek több mint fele kevésbé bízik, mint egy évvel ezelőtt. Az InfoTandem infografikája.
Viszonyunk a közintézményekhez, politikai szervezetekhez és más társadalmi szereplőkhöz – némi leegyszerűsítéssel ezt takarja a közbizalom fogalma. Ennek hazai állapotát immár több mint egy évtizede igyekszik rendszeresen szondázni a Civil Kollégium Alapítvány és a Közösségfejlesztők Egyesülete, különböző helyi szervezetek és segítők közreműködésével. A legutóbbi felmérés – vállaltan nem reprezentatív mintán, hanem közel nyolcszáz, szúrópróba szerűen kiválasztott embert megkérdezve szerte az országban – 2017 májusában zajlott. A többé-kevésbé állandó tartalmú, így a közbizalom szintjének változását is kimutatni képes kérdőív legfontosabb kérdése mindig az, mennyire bíznak meg a válaszadók a felsorolt intézményekben. A bizalmi szint megjelölésére szolgáló skála újabban 10 fokozatú, de ennek eredményeit is átszámítják a korábban használt 4 fokozatra (az „egyáltalán nem”-től a „nagyon”-ig); az összehasonlítás alapjául az átlagértékek szolgálnak.
A legfrissebb vizsgálódás két legfontosabb eredménye: az emberek a megnevezett hét intézményből továbbra is messze a civil szervezetekben bíznak meg leginkább, s az elmúlt egy évben egyedül az ő megítélésük javult, az összes többié romlott. A konkrét átlagokat nézve, 4 fokú skálán a civilek 2,9-es értéket értek el; ez az eggyel korábbi, 2015-ös felméréskor még 2,8 volt (a mostani érték a 10-es skálán 6,72-nek felelne meg); a diplomások és a budapestiek körében különösen erős a bizalom irántuk. A civil-nonprofit kört leginkább a rendőrség tudja megközelíteni, a maga 2,6-os osztályzatával (az évtized elején a civilek és a rendőrség még holtversenyben álltak az élen, egyaránt 2,4-es bizalmi szinttel), valamint az igazságszolgáltatás, amely évek óta 2,3-as átlagot produkál. A többiek meglehetősen leszakadva következnek; az egyházak és az önkormányzatok kevésbé (2,1), a Parlament (1,6) és a politikusok (1,5) viszont nagyon.
Ami a személyes megítélés változását illeti, a civilek itt is kiemelkednek a mezőnyből. Nem csak azzal, hogy a vélekedések összesített szaldója náluk – és csak náluk – pozitív, hanem azzal is, hogy egyfelől ők tudják felmutatni a legnagyobb javuló arányt (a válaszadók 31,3 százaléka még jobban bízik bennük, mint korábban), illetve a legkisebb bizalomvesztést tükröző rátát (11,5 százalék). A másik végletet ebből a szempontból is a politikusok képviselik: mindössze az állampolgárok 4,9 százalékának szemében lett jobb a megítélésük, ellenben 58,9 százalék kevésbé bízik bennük, mint egy esztendővel ezelőtt.
A közbizalom tartós leépülésére utal, hogy a nyilatkozók háromnegyed úgy érzi, egyáltalán nem, vagy csak alig tud befolyással lenni a közvetlen lakóhelyét érintő döntésekre. A közösségi kezdeményezésekben való részvételt a legtöbbek számára továbbra is a lehetőségekről való informáltság növelné (47 százalék jelölte ezt meg), valamint az, ha személyes megkereséssel kérnék fel őket az aktivitásra (41 százalék). A kutatás készítői ugyanakkor felhívják a figyelmet egy új jelenségre, miszerint a nyílt válaszok között többeknél megjelent: akkor lennének aktívabbak, ha nem kellene félni, hogy utóbb a munkahelyükön ennek megtorló következménye lehet.
