Új törvények érinthetik a vállalkozásokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cégalapítás, az építési engedélyek felülvizsgálata, az energiaellátás biztosításának a kérdése, az adóadminisztráció, a kistulajdonosok védelme és a fizetésképtelenség kérdése – e témákban várhatók új törvényjavaslatok, derült ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavaiból.


A Nemzeti versenyképességi tanács (NVT) csütörtöki alakuló ülésén olyan javaslatokról is tárgyaltak, amelyek már rövid távon javíthatják a magyar gazdaság versenyképességét – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ülés után tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy ezeket döntésre előkészítve továbbítani fogja a gazdasági kabinetnek, illetve a kormánynak. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Elmondta: a testület tagjai hat területen látnak lehetőséget arra, hogy már rövid távon érdemi versenyképesség javító döntések szülessenek. Ezek a cégalapítás, az építési engedélyek felülvizsgálata, az energiaellátás biztosításának a kérdése, az adóadminisztráció, a kistulajdonosok védelme és a fizetésképtelenség kérdése. A miniszter kifejtette, bízik abban, hogy még ebben a fél évben konkrét törvényhozási kezdeményezésekkel tudnak előállni. 

Varga Mihály felidézte: a kormány a Nemzeti versenyképességi tanács létrehozásával a nemzetgazdasági minisztert bízta meg. A miniszter különböző oktatási, tudományos, vállalati területen dolgozó szakembereket kért fel arra, hogy a tanács munkájában vegyenek részt. A tanács a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából releváns kezdeményezéseket véleményezi és javaslatokat tesz a versenyképességet javító kormányzati beavatkozásokra. A testület tagjai munkájukért nem kapnak javadalmazást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.