Uniós pályázatok: túlvállal a magyar kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átlagosan 10 százalékos túlvállalásról döntött a kormány annak érdekében, hogy maradéktalanul fel tudja használni hazánk a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszak forrásait – írja a Világgazdaság csütörtöki számában a Miniszterelnökségre hivatkozva.


A lap írása szerint ez azt jelenti, hogy a központi költségvetés kockázatára és terhére mintegy 900 milliárd forinttal egészülheti az Európai Bizottságtól Magyarországra érkező összeg, így az évtized végéig tartó fejlesztési ciklusban végül több mint 9800 milliárd forintos keretre pályázhatnak az önkormányzatok és a cégek.

A tárca azzal indokolta a döntést, hogy a túlvállalást egyrészt indokolták a 2007-2013-as időszak tapasztalatai, másrészt ez az európai uniós tagállamokban is általános gyakorlat – írja a Világgazdaság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.