Varga az egészségiparban is együttműködne Kínával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországnak erősítenie kell az együttműködést Kínával az egészségügy területén, a távol-keleti országot a kormány ezen a téren is kiemelt partnernek tekinti – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, az Egészség kapuja című egészséggazdasági kiállítás konferenciáján.


A 16 közép- és kelet-európai ország részvételével rendezett konferencián Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az egészség a fejlődés egyik alappillére, így az egészségügy a gazdasági fejlődéshez is hozzájárul.

Kiemelte, hogy a világgazdaság átalakulása közepette új növekedési centrumok jelennek meg, miközben az Európai Unió az alacsony növekedés csapdájába került és a nyugati országok gazdasági növekedése a következő években is 2 százalék alatt maradhat.

A közép-európai régió országai azonban az uniós növekedési átlag csaknem dupláját is képesek elérni, Magyarország pedig – a támogató gazdaságpolitikának és szabályozási környezetnek köszönhetően – idén és jövőre is 4 százalék feletti bővüléssel számolhat – tette hozzá.

Varga Mihály kiemelte: a régió az egészségipar terén is jól teljesít, Magyarországon pedig nemcsak jövője, de hagyománya is van az ágazatnak, hiszen az ipari gyógyszergyártást az elsők között indította el, a 20-as évekre pedig a világ egyik legjelentősebb gyógyszergyártó-kapacitását építette ki. 

 Magyarországon az ipar ágazatai között az egy főre jutó hozzáadott értéket tekintve az egészségügy a harmadik helyet foglalja el, emellett egyre több kutatás-fejlesztési központ jön létre országszerte – mondta.    

A gyógyszerpiacot belátható időn belül mind mennyiségi, mind minőségi szempontból Kína uralhatja, ezért a két ország együttműködésének erősítése ezen a téren is különösen fontos – hangsúlyozta Varga Mihály.  

Li Pin, a Kínai Népköztársaság egészségügyi és családtervezési  minisztere kijelentette, hogy Kína a térség államait az Európai Unió fejlődési motorjának tekinti. Hozzátette, hogy az egészségügyi együttműködéseket többek között a szabályozás és a szabványok, a kutatás-fejlesztés és a stratégiaalkotás terén is fejleszteni kívánják.

A kínai szakminiszter az egészségügy integrációját sürgette más ágazatokkal – többek között a turizmussal, az informatikával és a digitalizációval, a sporttal, valamint az élelmiszeriparral -, emellett az egészségügyben rejlő és rohamosan gyarapodó adatmennyiség, a big data hasznosítását szorgalmazta az „okos egészségügy” megteremtése érdekében.

A konferencia keretében a két fél képviselői egészségipari, egyetemi és vállalati együttműködésekről szóló megállapodásokat is aláírtak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.