Visszaesett a cégfelvásárlások száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei első negyedévben világszerte 1566 közepes méretű összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót hajtottak végre, összesen 141 milliárd dollár értékben. A piac teljesítménye 2016 hasonló időszakához képest volumenben 19,7 százalékkal, míg összértékben 15,2 százalékkal marad el. Közép-és Kelet-Európában mindössze 61 tranzakció zajlott le az idei első három hónapban, szemben az egy évvel korábbi 76-tal. Ebben a régióban a nyolcadik legnagyobb bejelentett tranzakció a negyedév során a magyar Invitel 215 millió dolláros eladása volt.


„Az elmúlt időszakban jelentősen növelte a befektetők óvatosságát a kínai gazdaság lelassulásától való félelem és az amerikai választásokat követő feltételezett irányváltás csakúgy, mint számos európai ország (Brexit, holland és francia választások) aktuális bizonytalansága – magyarázza Boross Ákos, a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere. – A trend azonban hamar megfordulhat a kedvezőbb kilátások hatására. A Mergermarket által összegzett, az előző fél év során kilátásba helyezett, de még le nem zárt tranzakciók száma jelenleg már 8000 körül jár, szemben az év végén regisztrált 5400-zal.”

A felvásárlási tranzakciók 26 százalékára az ipar és vegyipar szektorban került sor, 18 százalékkal részesedett a TMT (technológia, média, telekommunikáció), míg 15 százalékkal az üzleti szolgáltatások szektora. A magántőke alapú kivásárlások aránya kismértékben, 13,3-ról 12,5 százalékra csökkent az előző év első negyedévéhez képest, átlagos értékük ugyanakkor meredeken emelkedett 101-ről 120 millió dollárra.

A kilátásba helyezett tranzakciók 36 százaléka a világ két régiójában, Észak-Amerikában, illetve Kínában zajlik majd le. Egyelőre továbbra is tartja harmadik helyét a FÁK-országokat is magában foglaló kelet-közép-európai régió 9 százalékkal.

Közép- és Kelet-Európa felpöröghet az év további részében

A FÁK országait is magában foglaló Közép- és Kelet-Európai régióban a 2016 első negyedévében regisztrált 76-hez képest 20 százalékkal kevesebb, mindössze 61 közepes M&A tranzakció zajlott le az idei év első három hónapjában. A felvásárlások 5,1 milliárd dolláros összértéke ugyanakkor 4 százalékkal meghaladta a bázisidőszak 4,9 milliárd dolláros értékét. Ennek hatására a tranzakciók átlagos értéke 83 millió dolláros szinten tízéves rekordot ért el a régióban.

A magántőke-alapú tranzakciók száma az egy évvel korábbi időszakhoz hasonlóan 2017 első negyedévében is 9 volt, ugyanakkor ezek összértéke 700 millió dollárról 1 milliárd dollár fölé emelkedett. Ezzel míg tavaly a M&A tranzakciók összértékének a hetede (14,4%) kapcsolódott magántőkéhez, mostanra ez az arány meghaladta az egyötödöt (20,2%). A magántőke tranzakciók közé tartozik a hazai Invitel felvásárlása is, amelyet a China-CEE Fund magántőkealap hajtott végre februárban.

 

Az év hátralévő részére vonatkozó várakozások szerint a felvásárlási aktivitás jelentősen nő majd a régióban: míg negyedévvel ezelőtt csupán 458 kilátásba helyezett tranzakciót azonosítottak ebben a régióban, jelenleg 703 ilyenről tudnak a piacon, vagyis a várakozások szintje a másfélszeresére nőtt. Kérdés, hogy a térségben továbbra is jelen lévő kockázatok (Kína gazdasági nehézségei, Oroszország nagyhatalmi törekvései, stb.) ezek közül mennyit hiúsítanak majd meg.

„A magyar piacon 2016-ban 110 lezárt tranzakciót hoztak nyilvánosságra, mely a JEREMIE befektetők beruházási időszakának lezárulta miatt visszalépés a 2015. évi csúcshoz képest, de így is kiemelkedő ötéves visszatekintésben. A legnagyobb tranzakció a hazai piacon a Millennium Towers értékesítése volt. A tranzakciók átlagos értéke Magyarországon is jelentősen növekedett 2015-höz képest, és várakozásaink szerint ez a tendencia tovább folytatódik 2017-ben is, mivel a magyar piacon tovább növekedhet a nagyobb stratégia tranzakciók szerepe” – tette hozzá a BDO Magyarország szakértője.

A vállalati felvásárlási folyamatok jelentős része az 500 millió dollár alatti, úgynevezett közepes méretű tranzakciók területén zajlik, ezért a teljes piac mozgását is alapvetően ez a szegmens határozza meg. Miközben a több milliárd dolláros nagyságrendű tranzakciókra alapvetően befektetési bankok specializálódtak, a nagy könyvvizsgáló/tanácsadó cégek klasszikus területe a mid-market M&A piac.

A további, régiókra, illetve iparági területekre bontott részletes piaci elemzések a BDO cégcsoport immár tizennegyedik alkalommal közzétett negyedéves Horizons című kiadványában találhatók meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.