187 ezer magyar dolgozik német leánycégnél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre erősödnek a Magyarország és Németország közötti gazdasági szálak – derül ki a KSH egy januári elemzéséből.


2015-ben a Németországba irányuló magyar termékexport értéke 24,6 milliárd euró volt, az onnan érkező import pedig 21,4 milliárd eurót tett ki. Németország a forgalom mindkét irányában valamivel több mint egynegyedével részesedik a forgalomból, amivel magasan a legfontosabb kereskedelmi partnerünknek számít – olvasható a KSH elemzésében.

A hazánkban működő külföldi leányvállalatok körében Németország stratégiai irányító szerepe a legjelentősebb. A magyarországi vállalatok teljesítményéből a német leányvállalatok 15 százalék felett részesednek. 2010 végén 2613 olyan vállalkozás működött hazánkban, amelyet Németországból irányítottak. Ez a szám 2011 és 2014 között folyamatosan emelkedett, és 2014-ben 3246 ilyen cég volt hazánkban.  2010 és 2014 között a német irányítású cégek folyamatosan tudták növelni az árbevételüket és a termelési értéküket, ennek eredményeként 2014-ben a hazai cégek által realizált teljes árbevétel 16 és a termelési érték 19 százalékát adták. (Ez az arány 2010-ben még mindkét mutatóra 14 százalék volt.) A külföldi leányvállalatok teljes értékesítéséből és termelési értékéből nagyjából minden harmadik forint realizálódott a német leányvállalatoknál. A végső döntéshozó országa szerinti rangsor alapján 2010 óta – az Egyesült Államokat és Ausztriát megelőzve – Németország részesedik a legnagyobb arányban a külföldi leányvállalatok árbevételéből.

 

A német leányvállalatok árbevételtermelő-képessége jelentős, mivel 2010 és 2015 között egy német irá nyítású vállalkozás egy foglalkoztatottjára több mint kétszer annyi árbevétel jutott, mint egy hazai cég esetében, illetve 2–9 százalékkal több, mint egy átlagos külföldi leányvállalatnál. 

Részben az ipari fejlesztések eredményeként a német leányvállalatoknál dolgozók száma 2010 és 2014 között 151,4 ezerről 187,4 ezerre emelkedett. 2014-ben 1000, hazai cégnél foglalkoztatottból átlagosan 76 dolgozott német irányítású vállalkozásnál. A végső döntéshozó országa szerinti rangsor alapján – az Egyesült Államokat és Ausztriát megelőzve – Németország számít a legnagyobb foglalkoztatónak. Míg egy magyar vállalkozás 2014-ben átlagosan 4 főt foglalkoztatott, addig egy német leányvállalat átlagosan 58-at. A különbség elsősorban abból adódik, hogy a német irányítású cégek körében jóval nagyobb arányban vannak a közép- és nagyvállalatok – áll az elemzésben.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.