350 ezren távoztak Magyarországról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyjából 350 ezerre becsülhető a Magyarországról kivándoroltak száma egy 2013 eleji adatfelvételen alapuló mérés szerint – ismertettek a kutatás vezetői a Központi Statisztikai Hivatalban.


A vizsgálat alapján a 2009 után kivándorlók 80 százaléka 40 éven aluli, és a magyarországi 18 százalékos átlagnál jóval magasabb, 30 százalék körüli, közöttük a diplomások aránya.

Az 1989 utáni magyar kivándorlást vizsgáló kétéves kutatás szerint a három legjelentősebb célország Németország, Ausztria és az Egyesült Királyság. 

A Németországba és Ausztriába kivándorlók között az átlagnál magasabb (37, illetve 41 százalék) a szakmunkások aránya, és az átlagéletkor is magasabb. Az Egyesült Királyságba kivándorlók körében jelentősen nagyobb a diplomások aránya (36 százalék, míg Németországban 23, Ausztriában 18 százalék), és alacsonyabb az átlagéletkor (33 év, szemben a németországi 39,5 évvel és az Ausztriába kivándorlók 37 éves átlagéletkorával). 

A kivándorlók túlnyomó többsége, 84 százalék dolgozik. Határozott hazatérési szándékról csak 10 százalék számolt be.

A kutatást az Európai Unió támogatásával létrejött, „A migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában” című projekt, a SEEMIG keretében végezték. A felmérésben részt vett többek között a szerb statisztikai hivatal, a bécsi egyetem, a KSH népességtudományi kutatóintézete és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.

Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese a kutatás eredményeit ismertető sajtótájékoztatón elmondta: helyenként szürreális becslések jelentek meg a magyar sajtóban magyarországi elvándorlás mértékéről. Hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz objektív vizsgálaton alapuló becslést tenni a migráció mértékéről, mert számos körülmény nehezíti a pontos mérést.

A SEEMIG keretében magyarországi háztartásokat kérdeztek meg arról, van-e külföldön dolgozó családtag. Emellett fölhasználták a Népességtudományi Kutatóintézet „Életünk fordulópontja” vizsgálatának adatfelvételét. Az adatok harmadik fő forrásául a fogadó – európai uniós és EFTA-országok – tükörstatisztikái szolgáltak, amelyeket az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) gyűjt és rendszerez. Az 1989 utáni magyar kivándorlást e három adatforrás együttes használatával lehetett feltérképezni.

(MTI)

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.