A KSH szerint nagyot nőttek a keresetek

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Idén januárban a bruttó átlagkereset 274 ezer forint volt, 10,0 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt, a nettó keresetek ugyanúgy 10,0 százalékkal 182 ezer forintra emelkedtek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2,3 százalékos januári inflációval számolva a reálkeresetek 7,5 százalékkal emelkedetek éves összehasonlításban. 

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, továbbá a költségvetési szféra újabb területeit - többek között az egészségügyi és a kulturális munkakörökben dolgozókat - érintő keresetrendezés volt hatással - tette hozzá a jelentés.  

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó és a nettó keresetek emelkedése 9,8 százalékos volt. A versenyszférában 9,0, a költségvetési szektorban 12,2 százalékkal emelkedtek a keresetek, és bruttó értékük megközelítette a 288, illetve a 294 ezer forintot a közfoglalkoztatottak nélkül.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 182 100 forint volt. Idén a kétgyermekes családok  családi adókedvezménye emelkedett, a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 189 900 forintra becsülhető, közölte a KSH. 

[htmlbox bermozaik_2017]

 

A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek a bruttó átlagkereseteknél nagyobb mértékben, 10,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,1 százalékkal nőttek. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál  teljes munkaidőben alkalmazásban állók rendszeres havi bruttó bére 9,3 százalékkal a költségvetési szektorban 12,6 százalékkal emelkedtek a keresetek a tavaly januárihoz képest. 

Az iparban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 291 ezer az építőiparban 205 ezer forint volt 10,1 illetve 11,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az idegenforgalomban 181 ezer forintos januári bruttó átlagkereset 12,7 százalékos növekedést mutat. Az ingatlanügyletekkel foglalakozók 15,1 százalékkal kerestek többet, ami 253 ezer forintnak felelt meg, és pénzügyi, biztosítási területen alkalmazottak 525  ezer forintos átlagkeresete is 9,7 százalékkal magasabb a tavaly januárinál. 

A KSH jelentése szerint a költségvetési szektorban az egészségügyi alkalmazottak havi bruttó átlagkeresete 19,9 százalékkal volt magasabb idén januárban az egy évvel korábbinál, és meghaladta a 279 ezer forintot, az oktatásban hasonló, 278 ezer forint volt az átlag, 6,6 százalékos éves növekedés után. A közigazgatás és védelem terén 14,7 százalékos volt az emelés, és az átlag meghaladta 342 ezer forintot.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • zászló

    Macron francia államfő alíárta a rendeleteket, hétvégén tiltakozók mennek majd az utcára.

  • NAV

    Egy hetük maradt a bejelentésre azoknak a vállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak, amelyek már tavaly vagy azelőtt székhelyszolgáltatást vettek igénybe, és ez az idén sem változott: a székhelyszolgáltató adatairól szeptember 29-ig kell bejelentést tenniük a NAV-nak - közölte az adóhivatal.

     

  • Fotó: shutterstock

    Jövő év január elsejétől jelentősen átalakul az adópereket és azokat megelőző adóeljárásokat szabályozó jogi környezet. A hat új eljárási törvény egyfelől jelentősen gyorsítja, és ezzel hatékonyabbá teszi az eljárásokat, ugyanakkor nagyobb figyelmet is követel a vállalatoktól. A Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda szakértői arra figyelmeztetik a vállalatokat, hogy már az idén megindult eljárásokra is vonatkozhat a jövő évi szabályozás. Az iroda szakmai rendezvényén elhangzott, az adózóknak a jövőben a szokásosnál nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az adóellenőrzésekre, mert akár már eljárásjogi alapon is fontos bizonyítékok felhasználásától eshetnek ki.

  • benzin

    A csökkentéssel a benzin átlagára 351 forintra mérséklődött, a gázolajé 353 forint maradt.

  • cafeteria

    Az idén új elemmel, a mobilitási célú lakhatási támogatással bővült az adómentesen nyújtható cafeteria-elemek köre, de a túl szigorú feltételek miatt csupán alig néhány esetben vették azt igénybe. Jövőre várhatóan jelentősen kedvezőbbé válnak a támogatási feltételek. A BDO Magyarország Adó Online-hoz eljuttatott elemzése bemutatja, hogy a tervezett változások hogyan bővíthetik az igénybe vevők körét.