Általános béremelés jön az Auchannál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bruttó 247 ezer forintra nő az áruházi alkalmazottak átlagos jövedelme – pótlékokkal és túlórával együtt.


Az Auchan Retail Magyarország vezetősége kedden megállapodott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének tisztségviselőivel, miután meghallgatta a javaslataikat – írja közleményében az Auchan.

A vállalat 2017. november 1-től előrehozott, általános béremelést hajt végre. A döntés az összes áruházi alkalmazotti (nem vezetői) beosztású munkatársat érinti. Az alkalmazottak bére így átlagosan 13,6 százalékkal emelkedik. Az áruházi alkalmazotti munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók átlagosan elérhető havi bruttó jövedelme 247 ezer forint lesz.  A havi jövedelem magában foglalja az alapbér, különböző pótlékok, túlóra, prémiumok és az egyéb béren kívüli juttatásokat is.

A vállalat emellett az áruházi, menedzseri pozícióban dolgozó munkatársak bérét is rendezi. Az említett béremelések összesen több mint 2 milliárd Ft befektetést jelentenek 2017 év végére és 2018-ra vonatkozóan az Auchan Retail Magyarország számára.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2024. április 16.

A próbaidő alatti megszüntetés buktatói

A próbaidő alatt a feleket nem terheli indokolási kötelezettség a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetése esetén, amely tényből sokan hajlamosak arra következtetni, hogy a munkaviszony-megszüntetés ezen módjára aligha kerülhet sor jogellenesen. Az alább ismertetettek alapján azonban ez közel sincs így.