BDO: jelentős munkaerőgondok Kelet-Közép-Európában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kelet-közép-európai régió országai jelentős munkaerőgondokkal küzdenek, egy munkakör betöltése a cégeknek több hónapba és akár több millió forintba is belekerülhet – derül ki a témában végzett két felmérésből. A BDO Magyarország tanácsadó cég és a Coface nemzetközi hitelbiztosító legutóbbi vizsgálatának megállapításairól közleményben tájékoztatta az MTI-t. 


A BDO Magyarország és a Blooment Alapítvány több mint száz vállalkozás válaszait feldolgozó kutatásából az derül ki, hogy a cégek 77 százalékának legalább 2 hónapjába kerül egy munkakör betöltése, miközben annak közvetlen és közvetett költségei milliós összegre rúgnak.

A felmérés szerint a fluktuáció a cégek 26 százalékánál meghaladja a 10 százalékot, a felvett dolgozók közel negyede otthagyja a munkahelyét, mielőtt a toborzásba és a betanításba fektetett pénz megtérülne. A hatékonyság növelése a HR tevékenység szigorúbb teljesítmény-értékelése mellett a toborzás kiszervezésével, illetve különféle mentorprogramokkal érhető el – jelezték az elemzők.

Az egyre szélesebb területen jelentkező munkaerőhiány alaposan megnehezítette a toborzással foglalkozó szakemberek dolgát. A munkaerő pótlásra a megkérdezett cégek 64 százaléka 2-3 hónapos, 12 százaléka 3-6 hónapos, míg 5 százaléka fél évnél is hosszabb átlagos időt jelölt meg.

A BDO felmérésében arra a kérdésre, hogy mekkora költséggel jár egy új munkavállaló felvétele (hirdetés, interjúk, tesztek készítése, adminisztráció), a megkérdezett cégek 29 százaléka jelölt meg 1 millió forintnál magasabb összeget. Ez azonban nem a teljes költség, hiszen az új munkatársat be is kell tanítani: itt már a választ adó cégek  35 százaléka számol be milliós nagyságrendű további közvetlen és közvetett kiadásról.

 

A Coface nemzetközi hitelbiztosító friss elemzésében szintén arról számol be, hogy a teljes kelet- és közép-európai régióban egyre súlyosabb a munkaerőhiány.

Kiemelik: a munkanélküliségi ráta a kelet-közép-európai régióban jelentősen csökkent az utóbbi években, mára az uniós átlag alá került, Magyarországon például 2016 végére 4,4 százalékra mérséklődött. 

A munkanélküliségi ráta csökkenése mellett a bérek emelkedő pályára kerültek a vizsgált országokban. A Coface elemzése példaként megemlíti Magyarországot, Romániát, Lengyelországot és Bulgáriát, ahol 2010 óta a bruttó keresetek 20-30 százalékkal nőttek. Az általános béremelkedésben fontos szerepet volt annak, hogy a minimálbér az elmúlt évtizedben majdnem megduplázódott Magyarországon és Lengyelországban, Romániában pedig a két és félszeresére nőtt 2008-hoz képest.

Az elemzésében kiemelik: bár a bérek emelése válasz volt a cégek részéről a munkaerőpiacon kialakult helyzetre, ám a béreket emelő cégek egy része továbbra is munkaerőhiánnyal küzd, ez leginkább magyar és a cseh vállalati szektorra jellemző. 

A Coface hitelbiztosító szakértői szerint a munkaerőpiacra nemcsak a kivándorlás van negatív hatással, hanem az alacsony születésszám is, a jelenséget számos közép-kelet-európai ország többször tapasztalta a második világháború óta. 

A BDO globális szinten az ötödik legnagyobb, a világ 158 országában, több mint 1400 irodával jelen lévő könyvvizsgáló és tanácsadó hálózat. A BDO International munkatársainak száma 2016-ban több mint 67 ezer fő volt, a csoport árbevétele az előző pénzügyi évben elérte a 7,6 milliárd amerikai dollárt.

A Coface csoport a világ egyik legjelentősebb hitelbiztosítója, 2016-ban mintegy 4300 alkalmazottat foglalkoztatott világszerte. A csoport tavaly 1,411 milliárd euró konszolidált forgalmat könyvelhetett el, nettó nyeresége meghaladta a 41 millió eurót.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.