Béremelés jön a MÁV-nál

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A kiemelt jelentőségű vasutas munkakörökben foglalkoztatottak bérét átlagosan 4 százalékkal emeli a MÁV munkakörtől függően 2017. július elsejéig, illetve 2017. január elsejéig visszamenőleg. Az intézkedés 1300 munkavállalót érint, a megemelt bért a szeptemberi fizetéssel október 10-én kapják meg a dolgozók - közölte a MÁV Zrt.

A MÁV tájékoztatása szerint a béremeléskor egyes munkaköröket magasabb besorolásba tettek. A vasúttársaság hangsúlyozta, az állami vállalatok közül az idén elsőként a MÁV alakított ki közös béremelési javaslatot a szakszervezetekkel, és 2017. március 13-án a tulajdonos Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyásával és a kormány támogatásával 3 évre szóló, összesen 30 százalékos béremelésről kötött megállapodást a vasutas érdekképviseletekkel, amely  2017. és 2019. közötti időszakra átlagosan 13, 12, illetve 5 százalékos béremelést tartalmaz.

A megállapodás szerint a MÁV-csoport nem vezető beosztású munkavállalói 2017. január 1-től átlagosan 10 százalékos alapbéremelésben részesültek, a fennmaradó 3 százalékot a vasúttársaság vezetése az érdekképviseletekkel egyeztetett szempontok alapján az egyes munkakörök közötti bérfeszültségek kezelésére fordítja. Ez utóbbi mérték lett átlagosan 4 százalék az érintett munkakörök szűkítésével. 

Munkajogi Mesterkurzus - A munkaidő és a pihenőidő

Előadás helyett Tréning: a résztvevők minden témához kapcsolódóan feladatokat oldanak meg

Tömeg helyett Csoportmunka: kiscsoportokban zajlik a munka

Szónoklat helyett Konzultáció: a résztvevők a képzés során végig kérdezhetnek az előadóktól

Időpont és jelentkezés >>

A MÁV a felsőfokú állami végzettségű munkavállalóknál diplomás minimálbért is alkalmaz, amelynek összege főiskolai végzettségnél 270 000 forint, egyetemi végzettségnél 300 000 forint. A munkáltató által nyújtott önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés mértéke idén is tovább emelkedett: az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés mértéke 2017. január 1-től a munkavállaló alapbérének 3 százaléka, 2018. január 1-től pedig 3,5 százaléka - tájékoztatott a vasúttársaság.

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • grafikon

    A júniusi béradat pozitív meglepetést okozott az elemzői konszenzushoz mérve, és a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiányát, a bérmegállapodások és a költségvetési életpályák hatását mutatja - így kommentálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a júniusi béradatokról kedden kiadott jelentését. 

  • forint

    Kilenc év után emelkednek a fizetések; a közszolgálat számos más ágánál továbbra sem nőnek a bérek.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • építkezés

    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, hogy 2019 után megszűnik a kedvezményes építőipari áfa. 

  • vám

    Az internetes rendelés előtt fontos tájékozódni az adó- és vámjogszabályokról, az esetlegesen fizetendő vámokról és egyéb közterhekről - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.

  • webshop

    A magyarországi kereskedők az idei fekete pénteken (Black Friday) 25-30 milliárd forint forgalomra, csaknem 1,1 millió vásárlásra számítanak. A webáruházak 62 százalékánál lesz elérhető az akció - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, online kiskereskedelmi index kutatás-sorozatának idei negyedik felméréséből. 

  • Fotó: shutterstock

    Jövőre várhatóan tovább emelkedik az alanyi adómentesség árbevételi határa, aminek köszönhetően még több mikro- és kisvállalkozás állíthat ki áfamentes számlát, a legtöbbet a katás adózók profitálhatnak a változással. 

  • megbeszélésés, tárgyalás

    A munka törvénykönyve a munkavállalók nagyobb csoportját érintő létszámcsökkentésre a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó általános szabályok mellett – illetve azoktól részben eltérően – további kötelezettségeket ró a munkáltatóra. Például köteles tárgyalni az üzemi tanáccsal, igaz, megállapodás hiányában az előírt 15 napos határidő eltelte után a tárgyalások befejezhetőek s az eljárás folytatható.