Csúcson a foglalkoztatottak száma az EU-ban

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Július-szeptemberben már a harmadik egymást követő negyedévben emelkedett újabb történelmi rekordra a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban és az euróövezetben, jelezve, hogy erős gazdasági növekedés mellett egyre feszítettebbé válik a munkaerőpiac.

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentése szerint, szezonális kiigazítással számolva, az idei harmadik negyedévben 236,3 millió munkavállaló dolgozott az Európai Unióban, ebből 156,3 millió az euróövezetben. Még soha nem dolgoztak ilyen sokan, minden idők rekordja megdőlt az unióban és az euróövezetben is.

Az Eurostat becslése szerint a 28 tagú unióban, az előző negyedévhez képest, 0,3 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,8 százalékkal gyarapodott a foglalkoztatottak száma. A 19 uniós országot tömörítő euróövezetben negyedéves összehasonlításban szintén 0,4 százalékos, éves alapon pedig 1,7 százalékos növekedést mértek.

A második negyedévben, az előző három hónaphoz képest, az eurózónában 0,4 százalékkal, az unióban pedig 0,5 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma, éves összevetésben pedig 1,6 százalékos, illetve 1,7 százalékos növekedést mértek.

 

Az országokra bontott statisztika szerint a legjobban, 1,3 százalékkal Észtországban nőtt a foglalkoztatottak száma július-szeptemberben az előző negyedévhez képest, majd egyaránt 1,1 százalékkal Málta és Horvátország, valamint 1,0 százalékkal Bulgária következik.

Magyarország 0,3 százalékos növekedéssel - csakúgy mint Németország és Belgium - a mezőny második felébe került.

Csökkenést mértek Litvániában (-0,5 százalék) és Lengyelországban (-0,3 százalék), míg Romániában és Nagy-Britanniában stagnált a foglalkoztatottak száma.

Éves összehasonlításban Románia a listavezető a foglalkoztatottak számának 5,3 százalékos növekedésével, majd Málta következik 4,9 százalékkal, valamint Ciprus 3,5 százalékkal. Magyarország - Dániával és Olaszországgal karöltve - 1,6 százalékos növekedéssel az utolsó harmadba került.

A foglalkoztatottak száma éves összevetésben csak Litvániában csökkent, 0,8 százalékkal.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • költségvetés

    Az Országgyűlés pénteken elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt.

  • forint_pénz

    A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete májusban 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • vám

    2018. január elsejével új vámtörvény lépett életbe, vámigazgatási ügyekben ettől kezdve kizárólag a vámjogszabályokat lehet alkalmazni. A leginkább kézzelfogható változás, hogy vámigazgatási ügyben – amennyiben az ügyfél nem kíván személyesen eljárni – immár kizárólag vámjogi képviselő járhat el. Bár a szabályozás nem régi, ennek ellenére indokolttá vált a módosítása, amely szerint a vámjogi képviselői feladat ellátásába bevonható harmadik fél is.

  • autópiac

    A második negyedévében újabb csúcsra ért a használtautó-piac Magyarországon: 201 ezer használt személyautó cserélt gazdát, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és az előző negyedévhez is jelentős, 16 százalékos volt növekedés - közölte a JóAutók.hu.

  • top 100

    Március végén átlépte a 20 billió dollárt a világ száz legértékesebb vállalatának piaci tőkeértéke. A mezőnyt az USA és a technológiai szektor dominálja. Az InfoTandem infografikája.