Diákhitel: csak pár nap maradt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már csak öt napig, december 15-ig lehet diákhitelt igényelni az idén – közölte a Diákhitel Központ hétfőn.


Aki december 15-ig eljuttatja kérelmét az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központhoz, az január 15-én megkapja a kért összeget – tartalmazza a közlemény.

Emlékeztettek arra: immár rekord alacsony, 2,3 százalékos kamattal juthatnak hozzá a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez. A Diákhitel2-t pedig egyedülállóan kedvező feltételekkel, 2017 októbere óta 0 százalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók képzési díjuk kiegyenlítésére.

A 2,3 százalékos kamatú, szabad felhasználású Diákhitel1 egész félévre visszamenőleg is igényelhető, így akár egy összegben 250 ezer forinthoz is hozzájuthat a hallgató. A 0 százalékos kamatú Diákhitel2 kizárólag a képzési díj kiegyenlítésére fordítható. 

A Diákhitel1 esetében havonta 15 ezer és 50 ezer forint közötti összeg vehető igénybe képzési formától függetlenül, a kötött felhasználású Diákhitel2 maximuma az igénylő képzési költségével megegyező összeg – írták.

 

A határidőre annál is inkább érdemes figyelni, mert aki december 15-e után adja le igényét, az csupán március közepén juthat pénzhez – figyelmeztettek.

A tájékoztatás szerint az igénylést nagyban megkönnyíti, hogy 2017 szeptembere óta lehetőség van elektronikus aláírással – személyes megjelenés, illetve papír alapú dokumentumok használata nélkül – szerződést kötni.

A Diákhitellel kapcsolatos minden fontos információ, tudnivaló elérhető a Diákhitel Központ internetes felületén (diakhitel.hu) – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.