Egészségügyi béremelés: itt a második kör


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó a napokban kapja kézhez a novemberben megemelt bérét – közölte az egészségügyért felelős államtitkár.


Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett arra, hogy ez a – többlépcsős – béremelés az érdekképviseletekkel korábban indult sztrájktárgyalás eredményeként született tavaly.

Tavaly novemberben a szakdolgozók bére átlagosan 26,5 százalékkal emelkedett, míg az orvosoké bruttó 107 ezer forinttal lett magasabb. A béremelés második ütemében, idén november 1-jével a szakdolgozók 12 százalékkal kaptak magasabb bért, a szakorvosok fizetése pedig bruttó 100 ezer forinttal nőtt. Továbbá a rezidensek is egy bruttó 50 ezer forintos bérnövekménnyel számolhattak – ismertette.

Az államtitkár kiemelte, az orvosoknál a bértömeg 40 százaléka valamilyen pótlék vagy túlmunkadíj, és mivel ezeket az alapbérből számítják, ezek a bérelemek is emelkedni fognak.

Példákat említve elmondta, egy három éve a pályán lévő szakorvos alapbére 454 820 forintra, egy két évtizede munkaviszonyban dolgozó szakorvosé pedig 510 ezer forintra fog emelkedni, és egy nyugdíj előtt álló szakorvos bére 538 ezer forint lesz. A szakdolgozók esetében egy segédápoló bére 131 779 forint lesz, egy harminc éve a pályán lévő szakápoló bére 196 ezer forintra nő, míg egy csaknem két évtizede pályán lévő szakápoló, szakasszisztens alapbére 204 454 forintra nőtt – ismertette az államtitkár. Egy 15 éve a pályán lévő diplomás szakápoló vagy gyógytornász bére pedig 250 398 forintra fog emelkedni.

„Ezek a számok jók, de van még mit tennünk a bérekkel” – fogalmazott az államtitkár

(MTI)

[htmlbox mt_kommentar]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.