Egyre többen tartanak az automatizációtól

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A válaszadók többsége szerint jót hoz a munka világában a technológiai fejlődés, de egyre többen félnek állásuk elvesztésétől – derül ki a PwC friss felméréséből.

A munkavállalók közel háromnegyede (74%) hajlandó új készségeket elsajátítani, illetve teljesen átképezni magát annak érdekében, hogy a jövőben is foglalkoztathatók legyenek – derül ki a PwC „Workforce of the future: the competing forces shaping 2030” című felméréséből. A megkérdezettek szaktudásuk korszerűsítését a saját, nem pedig a munkáltató felelősségének tekintik. A válaszok alapján kirajzolódik, hogy egyre inkább jellemző a munka melletti folyamatos tanulás, amelynek célja, hogy a munkavállalók lépést tudjanak tartani azokkal a változásokkal, amelyeket a technológiai fejlődés a munka világában eredményez.

A tanulmány a munka világának 2030-ra megvalósuló, négy lehetséges változatát vizsgálja, és bemutatja, hogyan formálják majd a jövő munkahelyeit a különböző, egymással szemben álló tényezők, beleértve az automatizálást. Az egyes forgatókönyvek jelentős változásokat mutatnak a munka világában, amelyeket a kormányzatok, a vállatok és az egyének sem hagyhatnak figyelmen kívül.

A válaszadók többsége (65%) úgy véli, a technológiai fejlődésnek köszönhetően kedvezőbb foglalkoztatási kilátásokkal rendelkezik majd, habár az Egyesült Államokban (73%) és Indiában (88%) dolgozók bizakodóbbak ebben a tekintetben, mint az egyesült királyságbeli (40%) vagy a németországi munkavállalók (48%).  Összességében a válaszadók közel háromnegyede (73%) gondolja úgy, hogy a technológiai vívmányok sosem fogják teljesen helyettesíteni az embert (73%), a többség (86%) pedig úgy véli, humán készségekre mindig is szükség lesz.

[htmlbox transzferar_konyv]

 

„Az élethosszig tartó tanulás manapság rendkívül nagy jelentőséggel bír a munkavállalók körében, függetlenül attól, milyen korosztályhoz tartoznak. A tanulmányból kiderül, hogy a válaszadók 60%-a szerint kevesek rendelkeznek majd stabil, hosszú távú munkahellyel a jövőben. Az emberek kezdik elvetni azt a gondolatot, miszerint egy adott képesítés egy életre szól. Ehelyett inkább néhány évente újabb és újabb területeken szereznek jártasságot, miközben az olyan egyéni készségeiket is fejlesztik, mint például a kockázatkezelés, a vezetői készségek vagy az érzelmi intelligencia” – mondta Bencze Róbert, a PwC Magyarország HR-tanácsadási csoportjának igazgatója.

Habár a válaszadók úgy vélik, a technológiai fejlődésnek pozitív hatásai lesznek, és 37%-uk várakozással tekint egy lehetőségekkel teli jövő elé, sokan továbbra is aggódnak amiatt, hogy az automatizálás bizonyos munkahelyeket veszélybe sodor. Összesen a válaszadók 37%-a tart attól, hogy az automatizálás miatt veszélybe kerül a munkahelye – 2014-ben ez az arány 33% volt. A megkérdezettek több mint fele (56%) pedig úgy véli, a kormányzatoknak meg kellene tenniük a szükséges lépéseket ahhoz, hogy megvédjék a munkahelyeket az automatizálástól.

„Ezek az aggályok alááshatják a munkavállalók magabiztosságát, illetve elvehetik a kedvüket az innovációtól. Tekintve, hogy a munkavállalók egyharmada veszélyben érzi munkahelyét az automatizálás miatt, a munkáltatóknak komoly párbeszédeket kellene kezdeményezniük ennek kapcsán, és be kellene vonniuk a dolgozókat a technológiai fejlesztésekhez kapcsolódó vitákba. A munkavállalóknak így lehetőségük nyílna arra, hogy megértsék a technológiai fejlődés munkahelyükre gyakorolt hatásait, felkészüljenek ezekre, illetve tovább képezzék magukat. Ezek a változások gyökeresen átalakítják majd a munkamódszereinket, ezért a vállalatoknak nem szabad alábecsülniük azok jelentőségét” – tette hozzá Bencze Róbert.

[htmlbox Közbesz_szemle]

 

 

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • forint_pénz

    Még karácsony előtt megkapják a jogosultak a januárban esedékes családtámogatásokat, azaz a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást (gyes) és a gyermeknevelési támogatást (gyet) - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • munkanélküliség

    Július-szeptemberben már a harmadik egymást követő negyedévben emelkedett újabb történelmi rekordra a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban és az euróövezetben, jelezve, hogy erős gazdasági növekedés mellett egyre feszítettebbé válik a munkaerőpiac.

  • vasút

    Vasúti teherszállítmányokban, vasérc alá rejtve találtak cigarettát a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

  • vám

    Jelentős változás előtt áll a nemzeti vámszabályozás. Az RSM Blog összegyűjtötte a lefontosabb tudnivalókat.

  • ajándék

    A digitális fejlődés egyik mellékhatásaként tapasztalhattuk meg ebben az évben, hogy az e-szja bevallások sikeres bevezetésével párhuzamban a civil szervezetek számára felajánlott 1 százalékos adományok összege lecsökkent. A céges adományok és ezek adókedvezménye azonban nem változott, érdemes ezzel is számolni év vége előtt!