Elkéstem! – egy gyakori kötelezettségszegés margójára

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindenki ismeri az érzést, amikor a reggeli ébresztő hangja kiszakít bennünket az édes álomból. Aki erre boldogan ugrik ki az ágyból, „Hurrá, mehetek dolgozni!” felkiáltással, annak nem lesz ismerős a jelen bejegyzésben körüljárt probléma. Aki viszont ilyenkor inkább a „Csak még öt percet!” filozófiáját képviselve a másik oldalára fordul, bizonyára tudja milyen érzés a munkaidő kezdete után átlépni a munkahely küszöbét. Mit is jelent a késés munkajogi szempontból? Ezt vizsgáljuk meg az alábbiakban.

A munka törvénykönyve szerint a munkavállaló köteles a munkáltató által előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni. Ezt a kötelezettségét szegi meg a munkavállaló, amikor az előírt 8.00 helyett 8.08-kor lép be a munkahelyére. A késés akkor is kötelezettségszegés, ha csak pár percről van szó, persze a lehetséges következmények az eset körülményei – így a késés mértéke – alapján változóak lehetnek.

Bevett gyakorlat, hogy a késő munkavállaló béréből „levon” a munkáltató. Ez nem helyes megfogalmazás, hiszen ilyenkor valójában nem levonni kell a bérből, hanem egyszerűen nem is jár munkabér a késés idejére. Értelemszerűen nincs bérfizetési kötelezettség a munkaidőnek arra a részére, amikor nem jelent meg a munkavállaló. Tehát nem a munkáltató von le, hanem a munkavállaló nem keresi meg a késés idejére járó bért. Fontos hangsúlyozni, hogy a késés idejére járó bér számításánál kerekítésre nincs törvényes lehetőség! Nem lehet például 30 percre kerekíteni a késést, és így 8 perc késés esetén 30 percre nem fizetni bért. A munkavállaló ugyanis ilyen esetben 22 perc munkában töltött időre sem kapna díjazást.

A késés idejére járó bérnél nagyobb mértékű keresetveszteség fegyelmi büntetésként (hátrányos jogkövetkezményként) alkalmazható a munkavállalóval szemben. Erre a törvény szerint viszont csak akkor van lehetősége a munkáltatónak, ha a kollektív szerződés – ennek hiányában a munkaszerződés – lehetővé teszi ilyen szankciók alkalmazását. Ha tehát van ilyen megállapodás a felek között, a késő munkavállalóval szemben – büntetésként – a késés mértékével arányos vagyoni szankció is alkalmazható. E körben már megengedett, hogy a pár percet késő munkavállalóval szemben 30 percre járó munkabérével egyező pénzbüntetést alkalmazzon a munkáltató. Felhívom viszont a figyelmet, hogy ekkor sem lehet a kiszabott büntetést a munkabérből automatikusan levonni. Erre csak akkor van lehetőség, ha a munkavállaló a késést (a fegyelmi vétséget) elismeri, és a bérből való levonáshoz hozzájárul.

Akármilyen jogkövetkezményt is kíván alkalmazni a munkáltató, fontos, hogy a késést bizonyítani tudja. Többek között ezért fontos a munkaidő-nyilvántartás pontos, valós adatokkal történő vezetése. Nehéz – habár nem lehetetlen – egy perben bizonyítani, hogy a munkavállaló notórius késő, ha a munkaidő-nyilvántartás 3 évre visszamenőleg minden munkanapra azt tartalmazza, hogy a munkavállaló pontban reggel 8-kor kezdett. Sokszor a késést a munkáltató írásbeli figyelmeztetés adásával rögzíti. Ennek nincs akadálya, tekintettel kell lenni azonban a kétszeres értékelés tilalmára. Ez azt jelenti, hogy nem lehet ugyanazon kötelezettségszegésért fegyelmi büntetést alkalmazni és egyben a munkaviszonyt megszüntetni. A korábbi írásbeli figyelmeztetés után a késő munkavállalónak felmondani így akkor lehet, ha a korábbi figyelmeztetés(ek) után sem változtatott magatartásán, és továbbra is lazán kezeli a munkaidő kereteit.

A késés miatt súlyosabb következmények is szóba jöhetnek. Álláspontom szerint a rendszeres késés akkor is kellő indoka a felmondásnak, ha egyébként alkalmanként csak pár percről van szó. A munka törvénykönyve idézett szabálya alapján ugyanis alapvető kötelezettség a munkaidőben való rendelkezésre állás. Ha ezt a munkavállaló rendszeresen, figyelmeztetés ellenére, akár csak kis mértékben megszegi, az a munkaviszony munkavállaló magatartására alapozott okból való felmondását lehetővé teszi. Arra nyilván nem lehet egységes mércét adni, hány késés után lehet jogszerű a felmondás. Mint ahogy annak is jelentősége van, melyek a pontos körülmények (honnan, miért, mikor késik a munkavállaló, ezzel milyen károkat, következményeket okoz stb.).

Legsúlyosabb esetben a késő munkavállalóval szemben azonnali hatályú felmondás (rendkívüli felmondás) is alkalmazható. Ehhez azonban a késésnek jelentős mértékűnek és súlyos gondatlanságból, vagy szándékosan elkövetettnek kell lennie. Súlyos körülmények mellett ugyanakkor akár egyetlen késés is megalapozhatja a rendkívüli felmondást. Ha a munkavállaló másfél óra késéssel érkezik a koreai ügyfeleknek tartandó prezentációra, amelyre két hónapja készül a csapat, és amelynek sikerén múlik a cég jövője, majd távolmaradását csak annyival menti ki, hogy nagyon másnaposan ébredt, nem hiszem, hogy sokat kellene hezitálni az azonnali hatályú felmondás közlése előtt.

Az természetesen „vállalati kultúra”, a munkahelyi szokások függvénye, mennyire veszi szigorúan a munkáltató a késéseket. Munkajogászként a következetességet javaslom. Természetesen dönthet úgy a munkáltató, hogy a félórás késést is elnézi, de akkor ezt minden munkavállalóval szemben követni kell. Egy eltűrt kötelezettségszegés miatt ugyanis a legcsekélyebb szankció alkalmazására sem kerülhet sor.

---