Elvenné a kormány az uberesek jogosítványát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az engedély nélkül taxizók az eddiginél súlyosabb szankciókra számíthatnak a jövőben – jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. 


Az államtitkár elmondta, a kormány szerdán elfogadott egy kományrendeletet, amely több kormányrendeletet módosít, illetve több törvény módosítására tesz javaslatot. 

A javasolt egyik szigorítás szerint 9 büntetőponttal sújthatják a járművezetőt a személygépkocsis szolgáltatás engedély nélküli végzése esetén, az ismételt szabálysértés pedig újabb 9 büntetőponttal jár, ami automatikusan maga után vonja a jogosítvány visszavonását legalább hat hónapra.

A jogellenes tevékenységhez használt jármű első alkalommal is kivonható fél évre a forgalomból, ezt úgy szigorítanák, hogy három évre is levehetnék a rendszámát annak, akit ismételten tiltott taxizáson kapnak. 

A diszpécserszolgálat a jövőben a tevékenység engedély nélküli végzésén túl akkor is 300 ezer forintra bírságolható, ha maga legálisan működik, de olyan személy számára nyújt diszpécserszolgáltatást vagy utazásszervezést, aki önmaga nem jogosult a taxitevékenységre.

A járművezető 200 ezer forintra büntethető, ha nem tudja bemutatni a személyszállító szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatásra kötött szerződést. Például, ha valaki egy szállodával vagy repülőtérrel kötött megállapodás alapján végzi ezt a tevékenységet, kizárólag számukra nyújthatja a szolgáltatást, és köteles a háttérszerződést magánál tartani.  

A tervezett változásokkal azok a sofőrök is szankcionálhatóvá válnak, akik személygépkocsi személyszállító engedély kiváltásával próbálják legalizálni szabályszegő tevékenységüket – mondta az államtitkár. Az utóbbi hetek ellenőrzései szerint ugyanis uberező taxisok erre hivatkozva váltottak ki személyszállító engedélyt háttérszerződés hiányában is. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Az Országgyűlés a javaslat elfogadása esetén felhatalmazást adhat a szakhatóságoknak a bírság ellenére ismételten engedély nélkül végzett diszpécsertevékenység korlátozása érdekében a követelményeknek nem megfelelő szolgáltatást biztosító, vagy azt népszerűsítő elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételére. A honlapok, alkalmazások blokkolása 365 napra szólhat. 

Fónagy János hangsúlyozta, a kormány intézkedésének célja kizárólag az, hogy a jogellenes tevékenységet megakadályozza. A kormány továbbra is támogatja az innovatív megoldásokat, és ösztönözni kívánja elterjedésüket. Hozzátette, a januártól folytatott számos taxis egyeztetés eredményeként már több taxis társaság rendelkezik olyan okostelefonos applikációval, ami hasonló az Uber által használthoz, vagy azonos vele.

Az államtitkár elmondta, felkérik a taxis érdekképviseleteket, szakmai szervezeteket, továbbra is tegyenek javaslatokat a személytaxi területét érintő szabályozásra. Hozzátette, az NFM május 2-ra meghívott közel húsz érdekképviseletet, szakmai szervezetet, hogy konzultáljanak a javaslatokról.

A törvényjavaslatot hétfőn nyújtják be a parlamentnek, amit a képviselők három hét, egy hónap alatt elfogadhatnak. A bírságot tartalmazó szabályok a közzétételt követő 31. nap után léphetnek hatályba. 

Fónagy János kérdésekre válaszolva elmondta, kevesebb, mint tíz rendszámot vettek le szabálytalanságok miatt. Hozzátette, több tucat ellenőrt rendeltek fel vidékről. Felhívta a figyelmet, egy ellenőr csak egy ellenőrzést végezhet, mert az Uber azt kizárja a szolgáltatásból, aki felfedi kilétét. Az államtitkár szerint az ellenőrzéseknek van eredménye, mert az Uber információik szerint az elmúlt másfél-két hónapban már nem fogadott új utast, csak azokat, akiknek a telefonszáma, bankszámlaszáma benne van a rendszerükben. 

Adóellenőrzésből több mint 200 volt, és több mint 100 esetben szabtak ki bírságot. A javaslat nem tartalmazza az online pénztárgépek bevezetését a taxisoknál, ezt is megvitatják majd velük – mondta az államtitkár.

A taxisdemonstrációkkal kapcsolatban úgy fogalmazott: bízik abban, a taxisok túlnyomó többsége nem a balhéban érdekelt, hanem a problémák megoldásában. A kormány az alkotmányos keretek között igyekszik a taxisok versenyegyenlőségét biztosítani, kiszorítani a jogellenesen tevékenykedőket, a taxisoknak ugyanakkor korszerűsíteniük kell tevékenységüket – hangoztatta.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az NFM 2016 eleje óta folyamatosan tárgyal a taxisok érdekképviseleteivel és szakmai szervezeteivel, és már több intézkedés történt az azonos feltételek megteremtése érdekében.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.