Hozzányúl a kormány a járulékokhoz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatai alapján a munkaerőpiacot érintő törvénymódosításokra készül. 


Második ülését tartotta csütörtökön a nyolctagú Nemzeti Versenyképességi Tanács, amelyről Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter tartott sajtótájákoztatót – idézi a Portfoliót az Index. 

A miniszter szerint a tanács ülésén a munkaerő-mobilitással, a képzési támogatásokkal és az adórendszerrel kapcsolatos kérdések merültek fel. 

 

Varga szerint a kormány és a gazdasági kabinet megtárgyalta a tanács javaslatait és ezek alapján a szaktárca törvénymódosításokat kezdeményez majd várhatóan még áprilisban. A módosítások a járulékokat is érinthetik Varga szavai szerint – írja az Index.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.