Január 20-ig lehet jelentkezni keresztféléves képzésekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az érdeklődők gyakorló ápoló, pénzügyi-számviteli ügyintéző, szakács, logisztikai ügyintéző, cukrász, vagy kkv ügyvezető képzést választhatnak.


Január 20-ig lehet jelentkezni a keresztféléves szakképzésekre a helyi szakképzési centrumokban – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Cseresnyés Péter fontosnak nevezte, hogy minél többen éljenek a – 2015 szeptemberétől – ingyenes második szakképesítés lehetőségével, mivel egy új szakma megszerzésével érdemben bővülnek a lehetőségek a munkaerőpiacon.

A kormány államilag finanszírozott formában támogatja a második szakképesítés megszerzésének lehetőségét – emlékeztetett. A duális képzésben már a felnőttoktatásban tanulók is részt vehetnek, így ők is élhetnek a tanulószerződés lehetőségével és a gyakorlati képzésen való részvétellel – közölte. Felnőttoktatás keretében a második szakképesítés megszerzésére irányuló képzésekbe 2016-ban már több mint 47 ezren kapcsolódtak be – tájékoztatott az államtitkár.

 

Az érdeklődők több száz szakképesítés közül választhatnak, a legnagyobb érdeklődés a kis- és középvállalkozások ügyvezetője, gyakorló ápoló, pénzügyi-számviteli ügyintéző, szakács, logisztikai ügyintéző, cukrász, hegesztő szakképesítések elsajátítására irányuló képzések iránt volt – ismertette Cseresnyés Péter.

Az elérhető szakképesítésekről a területileg illetékes szakképzési centrumokban és a nive.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.