Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Valószínűleg nem helyes, hogy a távolléti díj az új Munka törvénykönyvében egyfajta munkajogi jolly jokerként szerepel, és az elsődleges funkciója mellett a végkielégítés, valamint a kártérítési felelősség mértékét is meghatározza – mondta el a Munka törvénykönyve módosításában részt vevő Dr. Pál Lajos munkajogi ügyvéd az Adó Online-nak. Az ügyvéd úgy látja, hogy a bérpótlék a magyar bérstruktúrának alapvető problémája, és az új Mt hatályba lépése óta kevesebb a munkaügyi per.
A kormány a közvélemény nyomására módosítja a távolléti díj számításának módját, amely az új Munka törvénykönyvében új elemként jelentkezett. Miért így alakították ki a hatályos számítási módot, hogy az szabadság esetén havonta változó bért eredményez?
Azt nem gondolom, hogy a módosításra a „közvélemény nyomása” miatt kerülne sor. Hiszen az új törvény szabályinak megalkotásakor a távolléti díj számításának szabályozására két megoldási lehetőség volt: az egyik az egyszerűsítés volt, azaz hogy a havibéres munkavállalóknál ne az adott havi általános munkarend szerint kelljen számolni a távolléti díjat, hanem az minden hónapban ugyanakkora legyen. Ezt egy 174-es osztóval lehetett elérni. Ez az általános munkarend szerinti havi munkaidőt helyettesítette, amely minden alkalommal más és más, hiszen az nem csak a hónap napjainak számától függ, de attól is, hogy a munkaszüneti napok mikorra esnek.
A másik megoldás szerint pedig mindig az általános munkarend szerint változott volna a távolléti díj. Végül az új Munka törvénykönyve (Mt) elfogadásakor a bürokrácia és az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében a 174-es osztót fogadták el.
Most semmi más nem történt, mint az, hogy a gyakorlat nem igazolta vissza a szabályozás helyességét, ezt belátva döntöttek a módosításról. Azt még érdemes megjegyezni, hogy az előkészítési szakasz során sem a szakszervezeteknek, sem a munkáltatóknak sem a szakértőknek a választott megoldás nem okozott gondot; azt a problémát, amit a gyakorlati alkalmazás ma többen kifogásolnak, az előkészítés során senki sem jelezte.
Biztosan nem gondolták végig a következményeit…
Nem tudom, hogy miért nem, mert az előzetes egyeztetéseknek épp az volt a célja, hogy a tervezett szabályozást minél többen, minél több aspektusból vizsgálják. Szerintem mindenki számára nyilvánvalónak kellett lennie, hogy az új szabályozásból következően a munkavállaló egyik hónapban többet fog kapni, míg a másikban kevesebbet. Persze ezek hosszabb távon kiegyenlíthetik egymást. Mindemellett felmerülhet az a kérdés, amit aztán fel is vetettek, hogy a szabályozásban benne van annak a lehetősége is, hogy a munkavállaló, vagy a munkáltató „játszhat” majd azzal, hogy a kisebb vagy a nagyobb osztószámú hónapban vegye, vagy adja ki a szabadságot.
A 174-es osztó csak olyankor lép életbe, ha valaki abban a hónapban szabadságra ment. Tehát, ha van két munkavállaló azonos munkakörben és az egyik szabadságra megy az adott hónapban, akkor őhozzá képest a másik bizonyos esetben kevesebbet kap. Valaki tehát csak azért kap több pénzt, mert szabadságra ment.
Teszem hozzá: vagy kevesebbet. De, ha ezt a 174-es osztót kivezetik a rendszerből, akkor is minden további nélkül előfordulhat ilyen eset. Ha ugyanis a szabadságra távozó munkavállaló az előző hat hónapban ügyeletet, készenlétet teljesített, és általában műszakpótlékra volt jogosult, míg a kollégája ilyenből a munkaideje alatt kevesebbet vagy egyáltalán nem teljesít, akkor így is kevesebbet kap majd, mint a szabadságra utazott munkatárs, hiszen a távolléti díj az alapbér hányadon felül tartalmazza a pótlékokat is.
Ennek kapcsán érdemes tisztázni a távolléti díj funkcióját. Volt olyan variáció is, – személyes véleményem szerint ezt kellett volna végigvinni – hogy az időbéres munkavállalónál a távolléti díj számítását egyszerűen el kellene felejteni. Ha egyszerűsíteni akarnánk a rendszert, akkor az időbéres munkavállalóknál a távollét idejére is az alapbért kellene fizetni.
Nehéz ugyanis indokokat találni arra, ha valaki elmegy vért adni négy órára, akkor miért is kellene neki az előző hat hónapra számított műszakpótlékot megadni. Ha valaki szabadságra megy, miért is kellene erre az időre a számára az előző félév pótlékait figyelembe venni.
| Rodin munkaügyi rendezvények |
|---|
|
2013.05.14. – Munkajog bérszámfejtőknek: a munka díjazása – a távolléti díj új szabályai 2013.05.23. –A munkaidő és pihenőidő új szabályai – szabadság kiadása elszámolása a gyakorlatban |
Vélhetően azért, mert a munkája olyan, hogy a legtöbbször valamilyen pótlék a fizetése részét képezi.
Álljunk meg egy pillanatra! Nézzük meg, hogy ezek a pótlékok miért járnak? Azért, mert a munkavállaló számára a szokásoshoz képest valami terhesebb a munkavégzés során. Rossz időben kell munkát végezni, vagy a szabadidejében rendelkezésre kell állnia, esetleg vasárnap is kell dolgozni.
Ha valakinek mindig éjszaka kell dolgoznia, akkor a nappalosokhoz képest előnytelenebb a helyzete.
Ez a vita messze vezethet, de a bérpótlék szerintem a magyar bérstruktúrának alapvető problémájára. Ennek ugyanis nem az adott munkakörben tapasztalható a szokásos körülményeket kellene kompenzálnia, hanem a szokásostól eltérőket. Azt például nehéz elmagyarázni ezen az alapon, hogy az éjszakai portásnak miért kell éjszakai pótlékot fizetni. Egy éjszakai portás számára nem okozhat nagy meglepetést, hogy éjszaka kell dolgoznia. Más országokban az ilyen helyzetet nem pótlékokkal oldják meg, hanem az alapbérben ismerik el a szokásos és rendszeres munkavégzési körülményeket.
Ha valakinek a kereskedelemben rendszeresen vasárnap is munkát kell végeznie, annak nem vasárnapi pótlékot kell adni, hanem eszerint kellene megállapítani az alapbérét.
Ez egy terhes örökség. A hetvenes években alakult ki, hogy a központi bérszabályozás miatt – kis túlzással – még a levegővételt is pótlékkal látták el. A munkáltatók rá voltak kényszerítve, hogy mivel nem emelhették az alapbért, helyette mindenféle pótlékot vezettek be a szerszámhasználattól kezdve a nyelvtudásig. Ezek jelentős része a 89-90 tájén kikerült a rendszerből, ma már nincs létjogosultsága.
Emellett a munkaerőpiac egy egyenlőtlen gazdasági kapcsolat, ahol alapvetően a munkáltató diktál. Itt az államra hárul az a szerep, hogy ezt az egyenlőtlenséget ellensúlyozza a szabályozás révén. Ha a munkáltató eltörölheti a pótlékot, félő, hogy azt az alapbérbe aztán nem építi bele.
A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején rengeteg bérpótlékot alakítottak át alapbérré. Van ennek tehát hagyománya. A bérpótlékok rendszerét minden további nélkül le lehetne építeni, és meghatározhatnánk, hogy azt bizonyos számítási módszerrel az alapbérbe bele kell építeni.
A rendkívüli munka talán az egyetlen olyan elem, amit értelemszerűen nem lehet így kezelni. Illetve az éjszakai munkavégzést még olyankor lenne indokolt fizetni, amikor a munkavállaló számára ez nem szokásosan felmerülő eset.
Azt viszont nehéz nekem elmagyarázni, hogy ha valaki a szabadsága alatt a Balatonnál nyaral, akkor miért kellene bérpótlékot kapnia. Műszakpótlékot azért kap valaki, mert a munkaidő-beosztás számára terhes. A Balatonnál történő nyaraláskor ezt a terhet nehezen lehet érzékelni.
Ez már politikai kérdés: távollét esetén megpróbáljuk-e teljes mértékben olyan helyzetbe hozni a munkavállalót, mintha munkát végezne, illetve megkülönböztetünk olyan szituációkat, amikor nem kellene feltétlenül mindenért kompenzálni.
A távolléti díj miatt a havi bér nemcsak az alapbér, de akár a minimálbér, vagy a garantált bérminimum alá is csökkenhet egyes hónapokban. Még a 174-es osztószám kapcsán többen vitatták a gazdasági tárca közleményét, amely szerint ilyenkor ki kell egészíteni a munkáltatóknak az összeget.
Azzal lehet vitatkozni, hogy ez következik-e a törvényből vagy sem. A tárca álláspontja szerint a minimálbér kötelező jellegéből következik, hogy ezt mindig meg kell kapnia a munkavállalónak.
Ezt a problémát azonban a nyilván teljesen kiküszöböli majd, hogy a távolléti díj időbér hányadát az általános munkarend szerint kell majd kiszámolni.
Eddig a távolléti díjnak csak arról az értelmezéséről beszéltünk, amikor a munkavállaló nem végez munkát, de a távolléti díj komoly szerepet kap a végkielégítés megállapításakor is. Itt pedig a pótlékok azért lehetnek fontosak, mert kiderül, hogy mennyi juttatást kapott korábban, amely majd megilleti az elbocsátás után…
Persze, de ez is döntés kérdése, hogy akarjuk-e hogy ez így legyen. Miért pont az utolsó hat hónap határozza meg egy 25 éves munkaviszony lezárásakor a végkielégítés összegét? Először is a bérpótlékok célját, funkcióját, rendeltetését kellene tisztába tenni, amelyből aztán le lehetne vonni a következtetést, hogy indokolt-e beszámítani, vagy sem.
Emellett még a kártérítési felelősségnél is felmerül a távolléti díj, mint a kártérítés mértékét megalapozó összeg. Itt is kérdés, hogy miért kellene attól függenie a kártérítési felelősségnek, hogy hányszor volt valaki műszakban. Ha keveset, akkor kevesebb kártérítést is kell fizetni, mintha többször lett volna?
Az én véleményem szerint valószínűleg nem helyes, hogy a távolléti díj ilyen jolly joker. Ennek ugyanis a nevében is benne van, hogy ez a távollétre vonatkozik. A végkielégítésnek és a kártérítési felelősségnek azonban ehhez nem feltétlenül van sok köze.
Európa más részein egyébként a végkielégítést nem törvény szabályozza, hanem munkaszerződés, kollektív szerződés. Magyarországon szerencsétlen módon nincs igazából kollektív szerződés.
Az új Mt-vel ez a helyzet változhat, mert mind a munkavállalók, mind a munkáltatók így járhatnak jobban?
A gond az, hogy nálunk eddig is csak vállalati kollektív szerződések voltak. Európában pedig általában egész ágazatot fednek le kollektív szerződések. Az új Mt alapján is várhatóan helyi szinten fogják inkább megkötni a szerződéseket.
Az előbbi esetben – ha mondjuk az autókereskedőket vennénk – mindegy lenne, hogy a Toyotánál vagy a Volvónál árulják az autót, akkor is lenne egy mindegyikükre érvényes kollektív szerződés.
Az új Mt mellett azzal szoktak érvelni, hogy elősegíti a kollektív szerződéseket. Ezek szerint ez inkább csak helyi szinten igaz?
Az új Mt biztosan előmozdítja, hogy a munkáltatók érdekeltebbek legyenek egy kollektív szerződés megkötésében. Ez vitán felül áll. De azt nem lehet mondani, hogy a törvény alkalmas lenne önállóan arra, hogy ezek a kollektív szerződések ágazati szinten is megszülessenek. Ennek érdekében akár azt is ki lehetett volna mondani, hogy vállalati kollektív szerződés nem köthető, és akkor a jogszabály erejénél fogva tereljük az érdekérvényesítőket. Ehhez persze az is szükséges lenne, hogy ezen a szintén a felek megszerveződjenek.
Mint ügyvéd, a bíróságokon, mit tapasztal, hogyan változtak az ügyek az új Mt után?
Igazából még igen rövid az időszak, ami eltelt, de szerintem azt lehet látni, hogy kevesebb a per. Azzal, hogy a jogellenes megszüntetés esetén a munkavállaló nem jogosult minden feltétel nélkül az elmaradt munkabérre, némiképp a pereskedési hajlandóság csökkent.
Az új Mt. azt mondta ki, hogy kárenyhítési kötelezettségük van a munkavállalóknak, ne csak üljenek otthon és várjanak. Az egy általános magánjogi alapelv, hogy a károsultnak minden tőle elvárhatót meg kell tennie azért, hogy a károkozás következményeit mérsékeljék. A munkajogban ez eddig nem így volt. Miért is kellene egy munkáltatónak olyan dolgokat is megfizetnie, amire nincs befolyással. Ő ugyanis nem tehet arról, hogy egy munkaügyi per egy vagy három évig tart.
Gyakorlati tanácsot tudna adni a munkaügyi vezetőknek, bérszámfejtőknek arra az időre, amíg nem fogadják el a törvénymódosítást?
Fontos egyrészt tudni, hogy ezektől a szabályoktól, amit a törvény meghatároz, kollektív szerződésekkel bármilyen módon el lehet térni. Amikor november-decemberben kiderült a cégeknek, hogy gondjuk lehet vele, akkor volt idejük változtatni.
Több munkáltató pedig egyszerűen nem foglalkozik ezzel. Egyszerűen azt mondja, kifizeti a különbözetet, ha az alapbérnél kevesebb lenne az összeg, a többletet viszont nem.
A kormány a közvélemény nyomására módosítja a távolléti díj számításának módját, amely az új Munka törvénykönyvében új elemként jelentkezett. Miért így alakították ki a hatályos számítási módot, hogy az szabadság esetén havonta változó bért eredményez?
Azt nem gondolom, hogy a módosításra a közvélemény nyomása miatt kerülne sor. Hiszen az új törvény szabályinak megalkotásakor a távolléti díj számításának szabályozására két megoldási lehetőség volt: az egyik az egyszerűsítés volt, azaz hogy a havibéres munkavállalóknál ne az adott havi általános munkarend szerint kelljen számolni a távolléti díjat, hanem az minden hónapban ugyanakkora legyen.
Ezt egy 174-es osztóval lehetett elérni. Ez az általános munkarend szerinti havi munkaidőt helyettesítette, amely minden alkalommal más és más, hiszen az nem csak a hónap napjainak számától függ, de attól is, hogy a munkaszüneti napok mikorra esnek.
A másik megoldás szerint pedig mindig az általános munkarend szerint változott volna a távolléti díj. Végül az új Munka törvénykönyve (Mt) elfogadásakor a bürokrácia és az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében a 174-es osztót fogadták el. Most semmi más nem történt, mint az, hogy a gyakorlat nem igazolta vissza a szabályozás helyességét, ezt belátva döntöttek a módosításról.
Azt még érdemes megjegyezni, hogy az előkészítési szakasz során sem a szakszervezeteknek, sem a munkáltatóknak sem a szakértőknek a választott megoldás nem okozott gondot; azt a problémát, amit a gyakorlati alkalmazás ma többen kifogásolnak, az előkészítés során senki sem jelezte.
Olvassa tovább az interjút az ado.hu oldalon >>>
