Jövőre 6 százalékkal nőhetnek a bérek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Folytatódik a bérek érdemi emelkedése 2018-ban. Budapesten a fizetések 20 százalékkal magasabbak, int vidéken.


A Magyarországon működő nemzetközi cégek szerint 2018-ban a magyar bérek további emelkedése várható, mert a képzett munkaerőért folyó versenyben a bérezés továbbra is meghatározó tényező – hangsúlyozta Sághy András, a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég országmenedzsere hétfőn a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával (DUIHK) közösen a 2017-2018. évi bérezésről készített tanulmányt bemutató tájékoztatón.

A kamara és a Kienbaum az idén ősszel 19. alkalommal készítette el közös tanulmányát a magyarországi bérezésről, a felmérésben 76 munkakörben 16 ezer állásra vonatkozó fizetési adatot dolgoztak fel többségében a DUIHK-tagvállalatai körében.

Dirk Wölfer, a DUIHK kommunikációs osztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kamara őszi konjunktúra felmérése szerint a megkérdezett vállalatok 75 százaléka elégedetlen a rendelkezésre álló szakképzett munkaerő létszámával, holott a vállalatok 56 százaléka számolt a beruházásuk növekedésével, 61 százalékuk pedig a foglalkoztatottak bővítésével.

Sághy András elmondta, hogy felmérésük szerint tavaly a nemzetközi cégek a magyarországi bérezésre átlagban mintegy 4 százalékos emelkedést prognosztizáltak 2017-re, ezzel szemben 6 százalékos növekedés következett be, ezen belül is a magyar szakmunkások átlagosan 7,4 százalékos béremelést kaptak, az osztályvezetők és alkalmazottak fizetése 6 százalékkal, a vezető beosztású munkavállalók, csoportvezetők fizetése 5,8 százalékkal nőtt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős eltérés mutatkozik a magyar régiók között a bérezésben, példaként említette, hogy Budapesten és vonzáskörzetében a bérek több mint 20 százalékkal haladják meg az országos átlagot.

Sághy András kitért arra, hogy jövőre a vállalatok nem számítanak a bérnyomás csökkenésére, átlagosan 6,1 százalékos béremelésre készülnek, ezen belül is a szakmunkások, szellemi foglalkozásúak számolhatnak az átlagosnál nagyobb emelésre.

A tanácsadó cég ország menedzsere elmondta, hogy a munkaerőhiányon a vállalatok nemcsak béremeléssel próbálnak enyhíteni, hanem  fontos tényezőnek tekintik a stresszmentes légkört, a munka és a magánélet közötti egyensúly biztosítását, valamint a digitalizációt. Megemlítette az Amerikai Egyesült Államok példáját is, ahol a 65 év felettieket is egyre nagyobb arányban foglalkoztatják.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.